Napi Elemózsia

2011-ben alapítottam az akkor még Napi Elemózsia Facebook csoportot, nem kissebb céllal, minthogy olyan felületet nyújthassak hasonszőrűeknek, amelyen fejlődhetnek, kapcsolódhatnak, és jobb lehet az életük is akár.

Akkoriban nem volt az okostelefon elterjedve, és még interneten is úgy vásároltunk, hogy féltünk minden egyes alkalommal attól, hogy ismeretlen nevű országokból afrikai hercegek lehúzzák a dédelgetett pénzünket! 😁

Olyannyira más világ volt, hogy az emberek úgy kezelték a netet, mint egy fiataloknak szóló játékot, ami a valóságot csak kiszolgálja, nem maga a valóság! Hogy megváltoztak az idők, nem?
Névtelen (1695 × 961 képpont) (1010 × 574 képpont)

A kezdet

Fogtam magam, és alakítottam egy Facebook csoportot annak érdekében, hogy ne lássa minden ismerősöm a bejegyzéseim (miután hazaért a munkájából, és végre megnyitotta a Facebookot a gépén, vagy laptopján), és a valóságrengető információm seregét (akkoriban a Facebookon időrendi sorrendben láttad az összes bejegyzést minden változást, bejegyzést). A csoportba mindenki berakta az ismerőseit, így az rövid időn belül már 1000 főt számlált.

Fogalmam se volt az egész kezdeményezés működtetéséről, hogyan leszünk pénzügyileg jövedelmezők, de folyton telt házas (kb. 15 fő) programokat szerveztünk az akkori 9. kerületi klubhelyiségünkben…Mivel kinőttük a helyet, külsős rendezvényeket kezdtünk lebonyolítani. Bármennyire is jól ment látszólag, nem voltunk túl sikeresek abban, hogy biztos megélhetés lehessen ebből…

Akkoriban nem volt rá kitalált módszer, hogy hogyan kell ezt csinálni! Nem volt egy online tanfolyam a cégvezetésről…a könyvelésről, a rendezvényszervezésről, és ráadásul a közösségi média felületeket pedig csak kiröhögtük…Azzal indult az egész programszervezős korszak, hogy hazahoztam a meditációs (tudatos jelenlét) flashmobot (emberek hirtelen összegyűlnek, majd idővel szétszélednek) 2012-ben:

A közösség

Azt hittem ott lesz pár ember meg a családom, de már akkor láttam, hogy egy kiéhezett, hasonlóan gondolkodó réteg alakult ki az orrom előtt! Ez tényleg a közösségek kora volt! Sorra alakultak a kis, forradalmi közösségek, összejöttek azok is, akik soha, szóval ez egy nagyon tevékeny időszak volt!

Ezt követően jelent meg az oldal, mint lehetőség a Facebook weblapon, majd ezt meg is csináltam. Fejlesztettünk új honlapot, elindítottuk az online magazinunkat, és azt láttuk a visszajelzésekből, hogy nagyon hiánypótló, amit csinálunk. Rengetegen olvastak minket akkoriban, ám sajnos nem sikerült az érdeklődést az anyagiakra lefordítani…

Abban az időben sok kerekasztal beszélgetést, előadást, tanfolyamot és piknikeket szerveztünk:

411224_312674172139984_799506147_o

Programjaink

2012 végén megszerveztük a Tudatos Jelenlét Flashmobot. Majd később 2013-ban az Országos Meditációs Pikniket a Margitszigeten:

Ezek után 2013-ban megszerveztük az első fesztivált sokak örömére, amely arra volt hivatott, hogy ünnepeljük együtt a tudatosságot (sok koncerttel, mozgásformával, és módszerek képviselőivel a magyar tenger partján). Következő évben jött a népszerű második nyári ünnepélyünk is:

A 2013-as Fesztivál előzetesét itt megtaláljátok. A 2013-as Fesztivál élménybeszámolóját itt fellelhetitek. A 2014-es Fesztivál előzetesét itt megtekinthetitek. Balogh Gyula videóját a 2014-es fesztiválról itt láthatjátok, és a 2014-es fesztiválról Orosz Péter videóját itt megtaláljátok.

 

"Elsüllyedtem az anyagban"

Sikeresen lezajlott a két fesztivál, de sajnos elszúrtunk pár dolgot…Így addig barátságoknak hitt kötelékek meg is szakadtak…Úgy éreztem ott vége volt mindennek, hiszen elvesztettem a kapcsolatot a közösséggel, a csapattal, a közösséggel…Jó jedi lovag módjára, száműztem magam ebből az Univerzumból…Azt hittem apró porszem vagyok a gépezetben….(mint sokan a világban hiszik ezt)! Pedig nem! De akkor ezt nem tudtam…

Ez követően elkezdtem 2017-ben hollywoodi filmeket és sorozatokat gyártani. De 2014 környékén jó móka volt szervezkedni:

Most pedig megmutatom, hogy meggyógyíthatjuk a tudatunkkal a lelkünket és a testünket! Most, hogy újra középen vagyok, és tudom mi a küldetésem, mindent megteszek, hogy a lehető legtöbbet kihozzam magamból! Ha csatlakozol hozzánk, hozzájárulsz havonta a gyógyulásomhoz, az oldal fejlesztéséhez is!

"Soha ne kételkedj abban, hogy egy figyelmes, elkötelezett polgárokból álló kis csoport megváltoztathatja a világot. Valójában, ők az egyetlenek, akik ezt valaha megtették."

— Margaret Mead