Napi Elemózsia

Carl Jung és az árnyék – részletes útmutató az ember sötét oldalához

A cikk végén van lehetőséged az írások kedvencnek jelöléséhez.

Mennyire ismered jól önmagad? Ha olyan vagy, mint a legtöbb ember, valószínűleg kiforrott elképzeléssel rendelkezel saját vágyaiddal, értékrendeddel, meggyőződéseiddel és véleményeiddel kapcsolatban…Rendelkezel egy személyes szabályrendszerrel, amelyhez tartod magad, és amely meghatározza, hogy jó ember vagy-e vagy sem…Ha van valami, ami felől biztos lehetsz ebben az Univerzumban, az te magad vagy!

Felhívom a figyelmed, hogy jelen írás feldolgozása még a szerkesztőnek is napokba tellett, úgyhogy légy türelmes magaddal és tartsd tiszteletben a vakfoltjaidat! 😇

EBBEN A CIKKBEN:


  Az árnyékszemélyiségről
  Az árnyékszemélyiség fajtái
  Meglátni saját sötét oldalunkat másokban

  Az árnyékszemélyiség eredete

   Mi az árnyék összetevője?

   Az egyén óriási szerepe

De mi van, ha tévedsz? Mi van akkor, ha az amit eddig hittél magadról, az értékrendedről, az indítékaidról, nem pontosan tükrözi azt aki valójában vagy? Most mielőtt egy „Hé nem ismersz engem, nem ismered az életemet, nem tudod, min mentem keresztül!” szintű védekezésbe kezdesz, csak gondolj bele egy pillanatra:

Az árnyékszemélyiségről

 

Mondtál vagy tettél valaha valami nagyon csúnyát hirtelen felindulásból, amit később megbántál? Ilyenkor, miután a sértést elkövetted (amivel a másik érintett személyt megbántottad), nem győztél elég gyorsan elsüllyedni szégyenedben…„Vajon miért mondtam ezt?” -kérded magadtól lesújtottan. Éppen ez a „miért” kérdőszó az, ami egy vakfolt (egy dolog, amire önmaguktól képtelenek vagyunk tudomást szerezni) meglétét jelzi.. És bár a válaszlépésed oka nyilvánvaló lehetett (sőt, „indokolt”), az önmagad feletti irányítás hiánya arról árulkodik, hogy egy másik személy bújik meg gondosan felépített elképzelésed mögött…Ha ilyenkor képes vagy felismerni ezt a másik személyt, gratulálunk – épp most találkoztál az árnyékszemélyiségeddel!

 

„Az árnyék egy olyan erkölcsi problémaként mutatkozik, amely kihívást jelent az egész ego-személyiség számára, mert senki sem képes azt tudatosítani magában jelentős erőfeszítés hiányában…Az árnyék tudatosítása ugyanis magában foglalja a személyiség sötét részeinek jelenvalóként és valósként történő felismerését. Ez a cselekvés bárminemű önismeret elengedhetetlen előfeltétele.”

Carl Jung

Az „árnyék” fogalmának megalkotása a svájci pszichiáter, Carl Jung nevéhez fűződik, amelyet a személyiség azon részeinek határoz meg, amelyeket elutasítunk és elnyomunk magunkban. Ilyen vagy olyan okból kifolyólag mindnyájunknak vannak olyan részei, amelyeket nem szeretünk saját magunkban – vagy úgy gondoljuk, hogy a társadalom nem tetszését fogja kiváltani –, ezért ezeket a részeinket lenyomjuk a lelkünk tudattalan tartományába. Ez saját én-azonosságunk elfojtott részeinek összessége, amelyet Jung az árnyékszemélyiségünknek nevezett.

Ha azok közé az emberek közé tartozol akik el vannak ájulva maguktól, elgondolkozhatsz azon hogy vajon rád is igaz-e mindez: „Nem utasítom el magam.” vagy „Mindent szeretek magamban.” A probléma azonban az, hogy nem feltétlenül vagy tudatos személyiséged azon részei felől, amelyeket elutasítasz…Jung elmélete szerint elhatárolódunk azoktól a viselkedési formáktól, érzelmektől és gondolatoktól, amelyeket veszélyesnek találunk…

Az árnyékszemélyiség fajtái

 

Ahelyett, hogy szembesülnénk azzal, ami nem tetszik nekünk, elménk úgy tesz, mintha az nem is létezne…Erőszakos cselekvésre késztető erők, tiltottnak kezelt értelmi vagy az elmében levő folyamatok, képek, szégyenteljes élmények, erkölcstelen késztetések, félelmek, ésszerűtlen kívánságok, elfogadhatatlan szexuális vágyak lehetnek ezek. Olyan tartalmak, amelyeket az emberek hordoznak magukban, de nem ismerik be, hogy hordozzák ezeket…Íme, néhány példa az árnyékviselkedésre:

  1. Az a hajlam, hogy becsmérlően ítélkezzünk mások felett különösen akkor, ha ez az ítélkezés egy cselekvésre késztető erőböl fakad…

Egyszer-kétszer te is bizonyára rajtakaptad magad, ahogy megjegyezted egy barátodnak, hogy milyen nevetséges az öltözéke valakinek…A lelked mélyén utálnád ha így megbélyegeznének, így ha ezt mással teszed az megerősítésként szolgál számodra afelől, hogy te elég okos vagy ahhoz hogy ne vállalj ilyen kockázatot…

  1. Saját önbizalomhiányunk kimutatása mások lealacsonyítása által

Az internet közismerten kiváló táptalajt nyújt ennek az divatnak…Elég ha csak végigfutjuk bármelyik vélemény szekciót, és rengeteg olyan internet trollt találhatunk akik „hülye”, „bolond”, „idióta”, „tehetségtelen”, „agymosott” – és így tovább – jelzőkkel illetik a szerzőt vagy a többi vélemény alkotót…Gúnyos módon az internetes trollok a leginkább önbizalom hiányos emberek közé tartoznak…

  1. Ingerült viselkedés az alárendelt hatalmi helyzetben lévő emberekkel

Mindig ezt kaptam, amikor pénztárosként dolgoztam, és ez az átka minden vevőszolgálati alkalmazottnak. Az emberek gyorsan rajtakapnak az alkalmon, ha olyasvalakiken tölthetik ki a mérgüket, akik nincsenek olyan helyzetben, hogy visszavághassanak…A hatalom gyakorlása a másik felett az árnyéknak azon megnyilvánulása, amellyel kiegyensúlyozzuk saját, nagyobb erővel szembeni tehetetlenségünket.

  1. Amikor túl gyakran játsszuk az áldozatot minden lehetséges helyzetben

Ahelyett, hogy beismernék, ha valamit helytelenül tettek, az emberek elképesztő mértékig képesek elmenni, hogy magukat szegény, ártatlan bámészkodóként állítsák be, akinek soha nem kell felelősséget vállalnia semmiért…

  1. Az arra való hajlam, hogy keresztültapossunk másokon, saját céljaink elérése érdekében

Az emberek gyakran hajlamosak saját nagyságukat ünnepelni anélkül, hogy beismernék, hogy esetenként mások kárára érték el sikereiket. Észrevehetjük, hogy ugyanez mutatkozik meg kicsiben is (amikor az emberek egymással versengenek a helyekért a pénztári sorokban, vagy az utakon, amikor bevágnak egymás elé) vagy nagyobb szinten, amikor a nagyvállalatok úgy ügyeskednek, hogy adócsökkentést érjenek el az alsóbb osztályok rovására…

  1. El nem ismert elfogultság és előítéletek

Az emberek állandóan feltételezésekbe bocsátkoznak másokkal kapcsolatban külső megjelenésük alapján – amely valójában meglehetősen természetes (és gyakran hasznos – például egy veszélyes személy jeleinek az észlelése). Ezt az irányt azonban könnyen túlságosan messzire vihetjük, mérgező előítéletekbe hajló módon…Ugyanakkor az előítéletek felszámolására irányuló nagy társadalmi nyomás hatására az emberek gyakran a könnyebbik útként választják, és úgy tesznek, mintha nem lennének idegengyülölők, nem használnák ki jelenlegi helyzetüket, vagy ne lennének kirekesztők a homoszexuálisokkal például, mintsem, hogy elvégeznék azt a mélyreható belső munkálkodást, amelyre szükség lenne ahhoz, hogy felülbírálják vagy ellensúlyozzák az ilyen különösen pusztító személyiség típusokat, amelyeket magukban hordozhatnak…

  1. Eljátszani a messiást (olyan lelkiállapot, amelyben az egyén meggyőződése, hogy ő a megmentő)

Néhányan úgy gondolják, hogy már annyira „megvilágosodottak”, hogy nem hibázhatnak…Minden tettüket úgy értelmezik, mint egy olyan erőfeszítést, amely arra irányul, hogy „megmentsenek” másokat – hogy segítsenek nekik „meglátni a Fényt”, úgymond. Ez valójában az árnyék-én újabb megnyilvánulása…

 

„Bárcsak minden ilyen egyszerű lenne! Bárcsak léteznének valahol gonosz emberek, akik alattomosan gonosz cselekedeteket követnek el, és csak annyit kellene tennünk, hogy elkülönítjük és elpusztítjuk őket! De a jót és a rosszat elválasztó vonal minden ember szívét átvágja…És vajon ki az, aki hajlandó lenne elpusztítani saját szívének egy darabját?”

Alekszandr Szolzsenyicin

Meglátni saját sötét oldalunkat másokban

 

Magunkban meglátni az árnyékot rendkívül nehéz, ezért az ritkán valósul meg – nagyon jók vagyunk viszont abban, hogy másokban észrevegyük ezeket a nemkívánatos árnyékvonásokat…Az igazat megvallva, valósággal gyönyörködünk ebben! Szeretjük mások nem kívánatos tulajdonságait kiemelni – valójában az egész híresség-pletykaipar erre az alapvető emberi irányra épül.

Jung kivetítésnek nevezi azt a folyamatot, amikor felfedezzük másokban azokat a vonásokat, amelyekről nem ismerjük be, hogy magunkban hordozzuk…Habár tudatos elménk igyekszik kerülni saját hibáinkat, egy mélyebb szinten mégis azt akarja, hogy ezek felszínre kerüljenek és foglalkozzunk velük, ezért ezeket a hibákat felnagyítjuk másokban…Először elutasítjuk magunkban, majd kivetítjük másokra ezeket a tartalmakat…

„Ha valami miatt gyűlölsz egy embert, valami olyasmit gyűlölsz benne, amely a részedet képezi. Ami nem képezi a részünket, nem zavar bennünket.”

Herman Hesse

Az egyik módja amikor mindannyian megtapasztaljuk az elutasítás és a kivetítés kettősségét, amikor nehezen ismerjük be, hogy tévedtünk valami kapcsán. Hét éves koromban az a nagyszerű ötletem támadt, hogy az öcsémmel együtt megszökünk otthonról. Valójában semmi sem volt különösebben kellemetlen az otthonunkban; amikor a bátyám megkérdezte, miért szöktünk meg, egyszerűen vállat vontam, és azt mondtam: „Mert minden gyerek ezt csinálja.”

Kék Sesame Street-es bőröndünkbe minden szükséges holmit bepakoltunk: aprósüteményeket, játékokat és dobozos gyümölcsleveket. Miután levettük a szúnyoghálót első emeleti hálószobánk ablakáról, ledobtuk a bőröndöt a földre. Arra buzdítottam a bátyámat, hogy ugorjon ki ő először, amit – teljesen megbízva bennem – készségesen meg is tett…Ahogy az ablak alatti tüskés sövény mögött kuporgott, átlendítettem a lábam az ablakon, és menekülésre készen ültem félúton a hálószobám biztonsága és a külvilág szabad levegője között.

Néztem a mellettünk elhaladó autókat, és hirtelen tudatosult bennem a határ, amelyet épp készülök átlépni…Az ablak egyik oldalán biztonságban voltam, Anyám tudta hol vagyok és mindent megtettem, amit elvárt tőlem. Az ablak másik oldalán azonban a szabályok érvényüket vesztették…Ha tudná, hogy a tudta nélkül megyünk ki, Anyánk biztosan megölne minket! A pánik eme pillanata hirtelen arra ösztönzött, hogy visszavonuljak a biztonsági zónámba…

Leszóltam a testvéremnek, és azt mondtam neki, hogy valamit ottfelejtettem, de rögtön jövök – ehelyett siettem elmondani Anyámnak, hogy meg akar szökni…Anyám kimászott utána, és meg is találta a bokrok között kuporogva, ahogy még mindig engem vár…Az árulás ténye eltorzította a vonásait, ahogy rám meredt, amelyet egy önelégült pillantással hárítottam. Elég nagy parasztság volt! Ő szobafogságot kapott, míg én a „megmentőjeként” tetszelegtem…

Bár könnyű lenne egyszerűen csak úgy tekinteni a viselkedésemre, mint egy csúnya, aljas testvérére, valójában itt a felszín alatt egy teljességgel láthatatlan folyamat zajlott le. Amint rájöttem, hogy a bátyám és én olyasmit csinálunk, amely egyáltalán nem olyan szórakoztató és merész próbálkozás, ahogyan azt elképzeltem, és valójában hatalmas bajba sodorna bennünket, ki kellett találnom egy módot, hogy megvédjem magam a következményektől…

7 éves nagy testvéri azonosulásom nem engedhette meg, hogy beismerjem tévedésem – egy ilyen cselekedet megkérdőjelezné számomra azt, hogy hogy látnak engem, milyen helyzetben vagyok épp…Ehelyett kivetítettem az öcsémre a csintalanságot és futottam, hogy elmondjam Anyámnak…Azt gyanítom, hogy elmém látni akarta az ilyenfajta helytelen viselkedés következményeit, hogy ezáltal megtanuljam a leckét, hogyan kerülhetem el a bajt a jövőben…Egyszerűen talán csak nem akartam magamon megtapasztalni ezeket a következményeket…Tehát elkerültem, hogy szembesüljek magammal…🧐

A legtöbb ember utálja beismerni, ha téved, mert ilyenkor zavarba jön, a bűntudat és a szégyen kellemetlen érzései kísérik…Ezért ahelyett, hogy szembesülnének a tévedés lehetőségével, az emberek gyakran mindent megtesznek azért, hogy bebizonyítsák maguknak és másoknak, hogy igazuk van – még akkor is, ha ezzel valaki mást bántanak…

Sajnos olyan erős a késztetésünk, hogy elkerüljük az igazsággal való kellemetlen szembesülést, egyáltalán nem vagyunk tudatában annak, hogy mi történik ilyenkor valójában…Az elménk figyelmen kívül hagyja és eltemeti hiányosságaink minden bizonyítékát, hogy megvédje magát – vagyis, hogy megakadályozza a fájdalom érzetének átélését–, mélyen elraktározva azt a tudattalan elménkben. Ez nem szünteti meg ezeket a gondolatokat, emlékeket és érzelmeket, de elhelyezi őket valahová, ahol nem kell „látnunk” őket…Amikor arra gondolsz, hogy ki vagy te, az önmagadnak ezen részével általában azonosítod magad…

Ez a „te” azonban személyiségednek csak az a része, amely látható számodra. Tudatos tudatosságod olyan, mint egy Fény, amely lehetővé teszi számodra, hogy megfigyeld, mi történik az elmédben. Ez alatt a tudatos „Fény” alatt a „sötétség” egész világa rejtőzik, amely önmagunk azon részeit tartalmazza, amelyeket igyekeztünk figyelmen kívül hagyni…Az ego csak a jéghegy csúcsa, amely a tenger felett lebegő, tudattalan elménk viszont a felszín alatt megbúvó hatalmas jéghegy maga. Ennek nagy részét elfojtott gondolataink, emlékeink, érzelmeink, a cselekvésre késztető erőink, jellemvonásaink és cselekedeteink alkotják. Jung úgy gondolta, hogy ezek az elutasított részek, személyiségünknek egy nagy, láthatatlan részévé állnak össze a tudatunk alatt, és titokban  és később irányítják azt, amit mondunk, hiszünk és teszünk…

Személyiségünk eme eltitkolt része az árnyékszemélyiségünk…

Az árnyékszemélyiség eredete

 

 Társadalmunk arra tanít bennünket, hogy helytelenítsünk bizonyos viselkedésmódokat, érzelmi mintákat, szexuális vágyakat, vagy életmódbeli döntéseket. Ezek a „nem megfelelő” tulajdonságok általában olyanok, amelyek megzavarják a működő társadalom áramlását – még akkor is, ha ez a zavar azt jelenti, hogy kihívást jelent az emberek számára, hogy elfogadják azokat a dolgokat, amelyek kényelmetlenséget okoznak számukra…Bárki, aki túlságosan kihívó, kitaszított lesz, a többiek pedig továbblépnek…Nos, mivel, mi emberek rendkívül közösségi lények vagyunk, az utolsó dolog, amit szeretnénk, az az, hogy kiközösítsenek bennünket…Ezért, hogy elkerüljük a kitaszítást, mindent megteszünk, hogy beilleszkedjünk! Gyermekkori fejlődésünk korai szakaszában rájövünk, hol húzódik a határ a társadalmilag „elfogadható” és az „elfogadhatatlan” között és életünk hátralévő részét azzal töltjük, hogy megbirkózzunk ezzel…

Amikor átlépjük ezt a határt -ahogyan azt gyakran tesszük-, elszenvedjük a társadalom visszacsapásából fakadó fájdalmat. Az emberek elítélnek, megbélyegeznek bennünket, pletykálnak rólunk, és az ezzel a tapasztalattal járó kellemetlen érzelmek hamar elsöprővé válhatnak…Nem szükséges azonban, hogy a folyamatosan ránk és a társadalom által rossznak tartott tulajdonságainkra irányuló figyelemtől szenvedjünk! Végül ugyanis a társadalmi visszahatást olyan mélyen elsajátítjuk magunkban, hogy a követendő példát magunkra erőszakoljuk…

Az egyetlen módja annak, hogy megszabaduljunk ettől az állandóan visszatérő fájdalomtól, ha elfedjük…Történeteket mesélünk magunknak arról, hogy kik vagyunk, kik nem, és mit soha nem tennénk meg, hogy megvédjük magunkat a kitaszítottság következményeitől…Végső soron elhisszük ezeket a történeteket, és amint szilárd meggyőződésünk alakul ki valamiről, öntudatlanul eldobunk minden olyan információt, amely ellentmond ennek a hiedelemnek…A lélekbúvárkodás világában ezt elfogult megerősítésnek nevezik: az emberek hajlamosak olyan módon értelmezni vagy figyelmen kívül hagyni az információkat, amelyek megerősítik azt, amiben már hisznek…

A probléma az, hogy valójában mindenki rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amelyeket a társadalom mindig is nemkívánatosnak tartott…Az emberek nem teljesítik mások elvárásait, lobbanékony természetűek, túlságosan pimaszok, stb. Bármilyen társadalomról is beszéljünk, az számít tökéletes egyénnek, aki képes ezeknek a lehetetlen magatartási szabályoknak megfelelni…Amit senki nem akar beismerni, az az hogy titokban egyikünk sem felel meg ezeknek a szabályoknak…A nők sminkelik Magukat, a férfiak Axe dezodort használnak, a reklámcégek photoshopolják (képfeldolgozásra, képek javítására, módosítására kifejlesztett program) a hírességeket, az emberek fotókkal és állapotfrissítésekkel szépítik a személyiségüket a közösségi média felületeken, mindezt azért, hogy elfedjék at észlelt hibáikat és a tökéletesség látszatát vetítsék ki. Jung ezeket a maszkokat, amelyeket mindnyájan magunkra öltünk, nevezte „personának”:

„Sajnos kétség sem férhet hozzá, hogy az ember összességében kevésbé jó, mint amilyennek képzeli magát, vagy mint amilyen lenni szeretne.  Mindenki hordoz magában egy árnyékot, és minél kevésbé testesül meg az az egyén tudatos életében, annál feketébb és sűrűbb. Mivel folyamatosan kapcsolatba kerül más véleményekkel az ember, így alá van vetve a folyamatos változásnak. Ha azonban elfojtják és elszigetelik a tudattól, soha sem kerül sor a javításra…”

Carl Jung – A ​nyugati és a keleti vallások lélektanáról

A szokatlan gondolatok és érzések még nagyobb veszélynek tesznek ki minket, hogy elidegenedünk a társadalomtól…A kihívást jelentő vagy az elfogadott társadalmi szabályokkal ellentétes elképzeléseket veszélyesnek tekintik, és jobban tesszük, ha nem fejezzük ki ezeket, amennyiben be akarunk illeszkedni a társadalomba. Érzelmileg a boldog, vagy legalábbis a semleges hangulaton kívül minden más hangulat nem kívánatosnak minősül. Ahelyett, hogy beismernénk, amikor nehéz tapasztalatokon megyünk keresztül, ezzel kellemetlen érzést keltve másokban tudva, hogy mi kellemetlenül érezzük magunkat, inkább azt mondjuk, hogy jól vagyunk, amikor valójában nem…

Fura módon ez a fajta igény, hogy elkerüljük azokat a dolgokat, amelyek kényelmetlenséget okoznak nekünk és másoknak, aláássa azon képességünket, hogy szembenézzünk velük, és gyógyítsuk vagy beépítsük őket…És ha ez a gyógyulási kudarc rossz nekünk, egyéneknek, ennek a kudarcnak a tömeges léptékű hatásai katasztrofálisak! Amikor kultúráink még gyerekcipőben jártak, a múlt emberei undorral és félelemmel tekintettek állatiasabb hajlamaikra (gyilkosság, nemi erőszak, háború, stb.) Erkölcsi alapelveket dolgoztak ki, amelyek leggyakrabban vallási meggyőződéseken alapultak, azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellene a tökéletes vagy felvilágosult embernek viselkednie…Noha ezek az eszmék ösztönző szándékból születtek, mintát adva az embereknek a lelki növekedéshez, sajnos hajlamukat tekintve összességében kihívást jelentettek az emberi természet alapvető fajtáival szemben…Mindez sok szempontból jó dolognak tekinthető, mivel egy olyan társadalom, amely megengedi a nemi erőszakot, a gyilkosságot és a burjánzó erőszakot, nem tűnik túl jó választásnak, hogy benne éljünk…

Közös erkölcsi törvényeink azonban elmaradnak várakozásainktól mivel pusztán csak tökéletes képeket kínálnak számunkra. A vallási és világi erkölcsök csak azt mondják meg, hogy kik legyünk, azt nem, hogyan váljunk azzá a személlyé…Amikor megoldásokat kínálnak, különféle nehezen elérhető gyakorlatokba bonyolódnak, amelyet az átlagember nehezen ért meg – legalábbis éveken át tartó tanulmányozás és iránymutatás hiányában, amit kevesen engedhetünk meg magunknak…Végtére is nem állhatunk mindnyájan szerzetesnek vagy remetének… Az eredmény az lesz, hogy küzdünk a változásért, oly módokon, amelyek megkövetelik tőlünk, hogy elnyomjuk alapvető állati ösztöneinket anélkül, hogy biztonságos kiutat szolgáltatnánk számukra, amelyeken keresztül megnyilvánulhatnak…

Más szóval, kudarcainkat a tudattalanba taszítjuk, ahol figyelmen kívül hagyhatjuk őket, és továbbra is olyan embereknek színleljük magunkat, amilyeneknek a társadalom látni szeretne bennünket…Úgy teszünk, mintha megvilágosodottak lennénk, anélkül, hogy ténylegesen elvégeznénk azt a mély belső munkát, amely a fejlődési folyamaton való áthaladáshoz szükséges.

 

Mi az árnyék összetevője?

 

„Amíg nem tudatosítod a tudattalant, az fogja irányítja az életedet, melyet sorsnak fogsz nevezni.”

Carl Jung

Ennek a szakadéknak a Jung által javasolt megoldása az árnyékszemélyiségünkön való munkálkodás. Amit elnyomunk magunkban, az soha nem marad elnyomva, hanem tovább él a tudattalanban – de valójában a tudattalan elme irányítja a műsort…

„A tudatos elme tökéletes elképzelésekkel való megtöltése a nyugati megközelítés szerinti jellemzője, de nem az árnyék-énnel és a sötétség világával való szembenézésé! Az ember nem azáltal világosodik meg, ha elképzeli a Fény alakjait, hanem ha tudatosítja a sötétséget.”

Carl JungA filozófusok fája

Az árnyékunkon való munkálkodás tehát a tudattalan tudatosításának folyamata. Ezáltal tudatosítjuk tudattalan belső késztetéseinket, majd eldönthetjük, hogy adunk-e választ rájuk, és ha igen, hogyan. Ez a folyamat azáltal veszi kezdetét, hogy visszalépünk megszokott viselkedési mintázatainktól, és megfigyeljük, hogy mi zajlik bennünk. A tudatos jelenlét (meditáció) nagyszerű módja annak, hogy kifejlesszük azt a képességet, hogy visszalépjünk önmagunktól, azzal a céllal, hogy képessé váljunk arra, hogy ezt a mindennapi életünk során is meg tudjuk tenni.

A következő lépés a kérdezés. Amikor megfigyeljük magunkat, ahogy az egyes kiváltó okokra választ adunk, vagy olyan történésekre, amelyek azonnali és ellenőrizetlen választ váltanak ki belőlünk, meg kell tanulnunk megállni, és feltenni magunknak a kérdést: „Miért reagálok így?” Ez megtanít minket arra, hogy érzelmeinken keresztül visszakanyarodjunk az emlékeinkhez, amelyek magukban rejtik érzelmi programozásunk eredetét.

A kiváltó okok azonosítása nehéz folyamat lehet, azon természetes vágyunk miatt, hogy elkerüljük az árnyékszemélyiség felismerését. Hajlamunk van arra, hogy cselekedeteinket utólag igazoljuk, miközben a legjobb valójában az lenne, amit tehetünk, ha eleve elkerüljük az önmüködően, minta szerinti cselekvést. Az árnyék tudatosításának fejlesztése az első lépés a kiváltó okok azonosításához – de mielőtt ezt megtehetnénk, először le kell győznünk az árnyékainktól való ösztönös félelmünket…

Talán a legnagyobb probléma, amellyel a legtöbben szembesülnek, amikor árnyék felé való irányzékot tudatosítják magukban, amikor felteszik a kérdést: „Vajon rossz ember vagyok?” Az árnyék elismerése azt jelenti, hogy elismerjük, hogy bennünk van a sötétség, a rosszindulatra való hajlam. Ijesztő lehet a gondolat, hogy az embernek van egy árnyoldala is, amely nem csak apró kis gyengeségekből és hóbortokból áll, hanem egy pozitív démoni akaratból is, amit nem irányítunk…Hagyjuk, hogy ezek az ártalmatlan lények tömegeket alkossanak, és előbukkan egy dühöngő szörnyeteg; és minden egyes személy csak egy parányi sejt a szörny testében, így akarva-akaratlanul végig kell kísérnie őt véres tombolásaiban, sőt a lehető legteljesebb mértékben segédkeznie kell neki…Mivel az ember sötét gyanakvással szemléli ezeket a rideg lehetőségeket, szemet huny az emberi természet árnyoldala felett…

Jung rámutat, hogy bizonyos körülmények között bárki képes szörnyű, brutális dolgokat elkövetni…És némileg egymást ellentmondó módon, ha megismerjük magunkban ezeket a sötét lehetőségeinket, és elfogadjuk azokat, az talán a legjobb módja annak, hogy biztosítsuk, hogy soha ne valósuljanak meg! De még egyszer, nagyon nehéz ezt megtenni, különösen azért, mert kétségbeesetten el akarjuk kerülni, hogy „rossz” embernek gondoljuk magunkat…

Tehát a tiltott gondolatok, a bántó cselekedetek és az veszekedések által kiváltott erőszak elkövetésére való képesség rossz emberré tesz bennünket? Nem, nem feltétlenül! Természetesen mindenkinek más a meghatározása a „jó” és „rossz” emberek viselkedését illetően – és ezek az erkölcsi meghatározások bizonyos mértékig elkerülhetetlenül tárgyilagosak és önkényesek –, de amikor a jóság általános egyetértéséről van szó, hibázhatunk és bánthatunk másokat anélkül, hogy tudatában lennénk annak, amit cselekszünk, de attól még továbbra is jó emberek maradunk…

Ezen túlmenően, ha egyszer felismerjük, hogy mind a Fényre, és mind a sötétségre való hajlam elképesztő teljesítő képességgel bír minden egyes emberi lény esetében, a „jó” emberek és a „rossz” emberek kettőssége leegyszerűsítőnek és félrevezetőnek tűnik. Mindenekelőtt ember vagy, és mint ilyen, túlságosan összetett ahhoz, hogy találóan rendszerezni lehessen…Ennek ellenére annak a gondolata, hogy valaki jó ember legyen, nem érdemtelen (és legtöbbünk ösztönösen megérti, hogy remek ötlet a nagyobb öntudat elérése). Önuralom és együttérzés irányába érdemes haladni! Az árnyékunkon végzett kemény munka – tudattalan pusztító mintáink felismerése és javítása – a jobb emberré válás döntő részét képezi…

Csak miután azonosítottuk magunkban a belső világunkban kiváltó okok eredeti forrását (elfojtott félelem, fájdalom, erőszak stb.) kezdődhet meg a gyógyulás folyamata és a sérült részeink beépítése lelkünkbe…Jung meghatározása szerint ez azt jelenti, hogy felhagyunk személyiségünk bizonyos részeinek elutasításával, és megtaláljuk a módját, hogyan vihetjük át ezeket mindennapi életünkbe. Elfogadjuk az árnyékainkat, és igyekszünk feloldani a bennük rejlő bölcsességet…A félelem a bátorság lehetőségévé válik! A fájdalom a szilárdság és az ellenálló képesség kiváltó oka lehet! A másoknak kárt okozó érzés harcias szenvedéllyé alakítható! Ez a bölcsesség vezérli ilyenkor tetteinket, döntéseinket és másokkal való kölcsönhatásunkat! Megértjük hogyan éreznek mások, és együttérzéssel adunk választ rájuk, tudván, hogy ezeket ők maguk váltják ki…

Az árnyékszemélyiség beépítésének egyik oldala, a korai gyermekkortól és még korábbról szerzett lelki sebeink begyógyítása…Ahogy elkezdjük ezt a munkát, kezdjük megérteni, hogy árnyoldalunk nagy része annak a következménye, hogy megsérültünk, és megpróbáljuk megvédeni magunkat attól, hogy újra átéljük ezt a fájdalmat! Képessé válunk arra, hogy elfogadjuk azt, ami velünk történt, tudomásul véve, hogy nem érdemeltük meg a bántást, és hogy ezek a dolgok nem a mi hibánkból származnak – visszaszerezve ezáltal elveszett részeinket, hogy visszakerüljünk a teljességbe (különösen mély traumák esetén tanácsos egy képzett lélekbúvárral együttműködni ezekben a kérdésekben). Ez egy nagyon fokozott erejű és sokrétű folyamat, amellyel érdemes lesz egy másik cikkben foglalkozni, hogy lefedjük a témát, de aki többet szeretne tudni, az számtalan információt találhat ebben a témában könyvek, videók, cikkek formájában vagy az önfejlesztő csoportokban fellelhetó információk alapján egyaránt!

Sajnos sok gondolkodásmód ragaszkodik ahhoz, hogy az emberek megvilágosodhatnak anélkül, hogy ezt a mély belső munkát elvégeznék…Úgy tűnik, hogy ezeken belül a javasolt megoldás a tudattalan cselekvésre késztető erők, és annak figyelmen kívül hagyása ahelyett, hogy beleásnánk és megértenék őket…Nem szeretnék ujjal mutogatni, de ezek közül sok gondolkodásmód New Age-es elképzelésekből származik, amelyek gyakran félreértelmezik az ősi tanításokat, hogy megfeleljenek a mai kényelem vágyainak…Szeretném ezeket a tanításokat egy másik cikkben kielemezni, de egyelőre jó, ha vigyázol mindenkivel, aki ragaszkodik ahhoz a felfogáshoz, hogy anélkül is elérheted a megvilágosodást, hogy saját magad azon részein dolgoznál, amelyek piszkosak és fájdalmasak…Végső soron saját belátásodra van bízva, hogy eldöntsd mi az, ami leginkább képes változást okozni benned – de ne lepődj meg azon, hogy idővel válságba kerülsz, ha az elkerülés útját választod!

Az egyén óriási szerepe

 

Ahogy Jung rámutat, addig nem tudjuk javítani a nemkívánatos viselkedésmintáinkon, amíg nem foglalkozunk velük. Az árnyékszemélyiség engedetlen gyermekként viselkedik, amíg a személyiség minden részét el nem fogadjuk és be nem építjük! Míg sok lelki módszer gyakran úgy ítéli meg, hogy az árnyoldalunk valami olyasmi, amit le kell győzni és meg kell haladni, Jung ragaszkodik ahhoz, hogy az igazi cél nem az árnyékszemélyiség legyőzése, hanem az, hogy beépítsük a személyiség többi részébe. Csak ezen az összeolvadáson keresztül érhető el az igazi teljesség, és ha ez megvan, az maga a megvilágosodás! Ha meg akarod menteni a világot, fordulj az árnyékszemélyiséged felé:

„Ha elképzelsz valakit, aki elég bátor ahhoz, hogy visszavonja minden kivetítését, akkor egy olyan személyt kapsz, aki egy elég sűrű árnyéknak van tudatában. Az ilyen ember új problémákra nyergelt át…Súlyos problémává vált önmaga számára, hiszen már nem tudja azt mondani, hogy mások ezt vagy azt csinálják, tévednek és harcolni kell ellenük… Az ilyen ember tudja, hogy bármi rossz a világon, az őbenne van, és csak ha megtanulta kezelni a saját árnyékát, akkor tett valamit a világért…”

(Carl Jung)

Míg árnyoldalunkon való munkálkodásunk gyümölcsöző módja annak, hogy kifejlesszük önmagunk mély és bensőséges megértését, és ezáltal elinduljon egyéni fejlődésünk, az igazság az, hogy a világnak is szüksége van ránk, hogy minél előbb elinduljunk ezen az úton…A közös árnyék ad otthont a társadalom legaljasabb jelenségeinek: a kapzsiságnak, a gyűlöletnek és az erőszaknak…Ha egy személy, aki ezen jelenségek mentén cselekszik, sokat árthat másoknak, mi történik, ha közösen követjük el ugyanezt?

Láthatjuk, ahogy a válasz testet ölt mai világunkban…A korlátlan kapzsiság semmitől sem riad vissza a nyereség növelése érdekében, elképesztő terheket róva a Földre, megváltoztatva az élettereket, és az éghajlatot, vagy ahogy kizsákmányoljuk a természeti erőforrásainkat, amellett se menjünk el szó nélkül…Helyi erőszak, fokozódó éhínség, aszály és éghajlati katasztrófák által sújtott területet hozunk létre, amelyeket a felelőtlen fogyasztói gyakorlat, a túlnépesedés és az iparosodás idéz elő. A szegények még szegényebbekké válnak, ahogy a vállalati érdekek befolyásolják a közvéleményt, hogy olyan helyzetet alakítsanak ki, amelyek a gazdagok javát szolgálják mindenki más – különösen a leghátrányosabb helyzetűek – rovására…

Gyűlöljük azt és félünk attól, amit nem értünk, ami arra késztet bennünket, hogy erőszakhoz folyamodjunk egymással szemben, ahelyett, hogy a társas kapcsolatokban megnyilvánuló tapintatunkat erősítenénk…Saját legrosszabb tulajdonságainkat vetítjük ki az ellenségeinkre…Felhalmozzuk az erőforrásokat, figyelmen kívül hagyjuk mások szenvedését, és folytatjuk azokat a viselkedési mintákat, amelyek beszennyezik azt a világot, amelyet mindannyian otthonunknak nevezünk…Bár úgy tűnhet, hogy ezeket a nagy horderejű problémákat egyikünk sem tudja befolyásolni, mindannyiunknak nagyobb hatalma van ebben a játékban, mint azt gondolnánk! A társadalmak valóságtól elrugaszkodott hatalmáról folytatott minden vitánk ellenére a társadalmak még mindig egyénekből állnak! Amikor két ember összekapcsolódik, kapcsolatot alakítanak ki…A kapcsolatok egy csoportja alkot egy közösséget, és a közösségek metszéspontja az, amit társadalomként ismerünk…

Mindannyian felelősek vagyunk a közösségeink társadalmi szabályainak kialakításáért! Minden nap a közösséged teremtett világát építed! Amikor idegenekre mosolyogsz, a kedvesség és a kapcsolódás kultúráját mozdítod elő!A tetteink messze túlmutatnak önmagunkon – a társadalom egészét érintő hullámhatást fejtenek ki! Gondolj csak olyan városokra, mint Budapest amely, “goromba” város hírében áll…Egy város tényleg tud goromba lenni? Nem, természetesen nem, de az összes ember, aki ott lakik, igen! A barátságtalan közösségek nem csak egy-két ember miatt ellenségesek, hanem azért, mert az emberek többsége így viselkedik! Ha egy nagy csoport ember él egymás közelségében, akik tudattalan belső késztetéseiket egymásra vetítik és közvetítik, az egy mérgező kultúrát fog eredményezni…Azok az emberek, akik bántják egymást, elvesztik a bizalmukat egymás iránt, és bizalom nélkül a közösségek szétesnek, az egyének pedig elszigetelődnek…

Ez a hullám azonban megtörhető a kapcsolat és a kedvesség megteremtésére irányuló tudatos erőfeszítéssel! Ezek a kapcsolatok újjáépítik a széttöredezett közösségeket, segítenek legyőzni elszigeteltségünket, és kialakítani egy közös vagy közösségi gondolkodásmódot. Amikor ez megtörténik, abbahagyjuk az önző gondolkodást, és elkezdünk együttérzően és együttműködően gondolkodni! Mivel a szerető, egészséges közösségek kapcsolatba lépnek egymással, együtt dolgoznak olyan ügyek kialakításán, amelyek több ember számára előnyösek, segítséget nyújtanak azoknak, akiknek szükségük van rá, és azon dolgoznak, hogy megőrizzék az általuk lakott természeti világot…

És mindez veled kezdődik!

Amikor azon dolgozol, hogy meggyógyítsd és beépítsd az árnyékodat a lelkületedbe, azt tapasztalod, hogy kevésbé cselekedsz önmüködően a külső környezeted hatására és tudatosabban éled az életed, ezáltal kevésbé bántasz másokat! Bizalmat építesz a kapcsolataidba, és másokra is hatással vagy…Megnyílsz mások előtt, így még több egészséges kapcsolatod lesz! Még az idegenekkel szembeni véletlenszerű kedves cselekedetek is növelik annak valószínűségét, hogy ők is kedvesek lesznek az idegenekkel szemben, ami általánosságban javítja a közösség hangulatát!

Benned van az erő, hogy kelts egy a hullámot, ami a körülötted lévő emberek életein keresztül megy tovább! A világnak égető szüksége van több kedvességre, nagyobb bizalomra és több együttműködésre a megosztottság megszüntetése, a sürgető, bolygó szintű problémák megoldása, és az emberiség kihalásához vezető katasztrófák elkerülésének érdekében…

A mély belső munka elvégzése egy önmagadba fordító folyamatnak tűnhet, de rá fogsz jönni, hogy lényegében sokkal többről szól ez az egész, mint pusztán rólad!

Mentsd meg az árnyékod, mentsd meg a világot!

 

FavoriteLoadingHozzáadás a kedvencekhez (Klikkelést követően a Menü, majd Fiókod megnyitása után nyílik lehetőséged megtekinteni az elmentett írásaidat, amire INGYENES regisztrációt követően van módod.)
Ajánlom

Még több cikk:

5 perc

KARACSUN, a Fény Ünnepe

December 21. az ősi magyar hagyományok szerint a Fény Ünnepe, a Napisten újjászületésének és a téli napfordulónak a napja, őseink szokása szerint ez az új

Bővebben »
16 perc

Válj az érzelmek nindzsájává!

Folyamatosan a boldogságra törekedni az élet viszontagságaival szemben éppolyan rossz lehet, mintha egyfolytában nyomorultak lennénk…Évekkel ezelőtt ismertem egy fickót, aki látszólag mindig boldog és fellelkesült

Bővebben »