Az önismeret 3 szintje

A tartalmak azért vannak, hogy eltöprengj rajtuk!

Tény, hogy gondolataink és cselekedeteink többsége robotpilótán (önmüködően) működik. Ez sem feltétlenül rossz dolog! A szokásaink, a berögzült gyakorlataink, a belső késztetésünk és reakcióink visznek végig minket az életünkön, így nem kell minden alkalommal megállnunk és elgondolkodnunk, amikor kitöröljük a fenekünket vagy elindítunk egy autót 😜 

EBBEN A CIKKBEN:


Mi az önismeret?

Mi a fenét csinálsz? (1)

Mi a fenét érzel? (2)

A véget nem érő helyzet

  Mik a vakfoltjaid? (3)

  Hogyan növelheted az önismeretedet?

  Az önismeret célja az önelfogadás

 

A probléma az, amikor olyan sokáig robotpilótán vagyunk, hogy elfelejtjük, hogy robotpilótán vagyunk… Mert amikor már nem is vagyunk tudatában a fentebb emléített dolgoknak, akkor már nem mi irányítjuk őket – ők irányítanak minket…

Míg egy öntudatos ember képes önmagára ráeszmélni, és azt mondani: „Hmm… minden alkalommal, amikor a nővérem felhív és pénzt kér tőlem, a végén rengeteg vodkát iszom. Lehet, hogy ez nem véletlen egybeesés?”

Az önismeret nélküli ember csak belekap az üvegbe, és nem néz vissza…

 

Mi az önismeret?

 

Az a képességünk, hogy megfigyeljük és pontosan azonosítjuk gondolatainkat, érzéseinket és belső késztetésre ösztönző gondolatainkat, és megállapítjuk, hogy azok a valóságon alapulnak-e vagy sem.

Az egyik legfontosabb tulajdonság, amelyet az életre vonatkozóan fejleszthetünk magunkban… Előnyei szinte mindenre kiterjednek – legyen szó akár az érzelmeid kezeléséről összezörrenések esetén, akár a munkahelyi gyengeségeid megértéséről, vagy arról, hogy ténylegesen látod, mire vagy képes és mire nem.

 

Az önismeret előnyei:

 

  • Segíti az alkotókészséget, a büszkeséget és az önbecsülést
  • Elősegíti az önfejlesztést, az elfogadást és a kezdeményezőképességet
  • Megkönnyíti a döntéshozatalt
  • Pontosabb önértékeléshez vezet
  • Szükséges az önszabályozás fejlesztéséhez

Életed egyik legnagyobb törekvése legyen az, hogy öntudatosabbá válj, és felismerd ezeket az előnyöket. Az „önismeret” azonban nem egy mindent vagy semmit tulajdonság. Vannak különböző szintek, amelyeket elérhetünk.

Hadd mutassam meg, melyek ezek!

 

Mi a fenét csinálsz? (1)

 

Sok fájdalom és szívás van az életben. Az elmúlt 30 napban hányszor fordult elő veled a egyik:

  • Küzdöttél egy hozzád közel álló személlyel való kapcsolatoddal?
  • Magányosnak, elszigeteltnek érezted magad?
  • Úgy érezted, hogy terméketlen vagy, vagy elvesztetted, hogy mit kellene tenned?
  • Keveset aludtál, alultáplált, energiaszegény vagy egészségtelen voltál?
  • Aggódtál a munka vagy a pénzügyek miatt?
  • Bizonytalan voltál a jövődet illetően?
  • Fizikailag megsérült, beteg vagy legyengült voltál?

Nagy az esélye annak, hogy ha mindezeket összeadod, akkor az elmúlt 30 napból elég közel leszel a 30-hoz…

Ez bizony rengeteg szívás!

A fájdalmat a figyelemeltereléssel kerüljük el. Elménket egy másik időbe, helyre vagy világba visszük, ahol biztonságban és elszigetelve lehetünk a mindennapi élet fájdalmától… A telefonunkat bámuljuk, a múlton vagy a lehetséges jövőnkön rágódunk, olyan terveket szövögetünk, amelyeket soha nem tartunk be, vagy egyszerűen csak megpróbálunk elfelejteni… Eszünk-iszunk, hogy eltompítsuk a problémáink valóságát… Könyveket, filmeket, játékokat és zenét használunk arra, hogy egy másik világba utazzunk, ahol nincs fájdalom, és ahol minden könnyűnek, jónak és helyesnek tűnik…

Nos, semmi baj nincs a figyelemeltereléssel! Mindannyiunknak szüksége van valamilyen elterelésre, hogy épelméjűek és boldogok maradjunk…

A kulcs az, hogy tudatában kell lennünk a figyelemelterelésünknek!

Másképp fogalmazva, meg kell győződnünk arról, hogy mi választjuk a figyelemelterelésünket, és nem a figyelemelterelésünk választ minket! Mi választjuk a figyelemelterelést, ahelyett, hogy egyszerűen képtelenek lennénk kivonulni a figyelemelterelésből… Tudnunk kell, hogy mikor jelentkezzünk ki! A figyelemelterelésünket meg kell tervezni…

Nem tudjuk ködösíteni a figyelemelterelést!

 

 

A legtöbb ember a nap nagy részét a figyelemelterelés tengerében tölti, anélkül, hogy észrevenné… Én is ezt teszem csomószor! Egyik este vacsora közben elővettem a telefonomat, hogy megnézzem a naptáramat, és a következő pillanatban már a valami internetes fórumon böngészgettem…Ez naponta csak körülbelül 23-szor fordul elő, de nem baj…eléggé dugig van ingerekkel a világ!

Mindannyian azt hisszük, hogy tudjuk, hogyan használjuk hasznosan az időnket, de általában tévedünk 😉

Azt hisszük, hogy többet dolgozunk, mint amennyit valójában teszünk (a tanulmányok szerint a legtöbb ember valahol három óra tényleges munkaidő körül éri el a napi csúcsot, a többi csak 6 óra időpazarlás)… Azt hisszük, hogy több időt töltünk a barátainkkal és szeretteinkkel, mint amennyit valójában! Azt hisszük, hogy jelenvalóbbak vagyunk, mint amilyenek vagyunk…hogy jobb hallgatók vagyunk, mint amilyenek vagyunk…hogy figyelmesebbek és okosabbak vagyunk, mint amilyenek vagyunk…

De az igazság az, hogy mindannyian elég rosszak vagyunk ebben!

Vannak, akik a keményvonalas megközelítést választják, és megpróbálnak minden zavaró tényezőt eltávolítani az életükből… Ez egy kicsit szélsőséges! Ha az időgazdálkodás és az önismeret egy vallás lenne, ez a megközelítés olyan lenne, mintha bombát kötnénk a mellkasunkra, és felrobbantanánk egy bevásárlóközpontot, azt gondolván, hogy van egy egyirányú jegyünk a mennyországba, pedig valójában csak önpusztításba fogunk kerülni (és valószínűleg sok embernek ártunk közben a környezetünkben) 😕

A figyelemeltereléssel nem az a cél, hogy legyőzzük a figyelemelterelést, csupán az, hogy tudatosítjuk és szabályozzuk a figyelemelterelésünket. Ahelyett, hogy beteget jelentenél, hogy egész nap videókat nézz, képes vagy arra, hogy a videóknak szentelj egy kis szabadidőt úgy, hogy az kielégítő és egészséges legyen! Hagyod, hogy egy időre elmerülj a telefonodban, mert úgy tűnik, hogy az agyadnak pont arra van szüksége, de tudatában vagy annak, hogy ezt teszed, és képes vagy abbahagyni, ha szükséges!

A cél itt a kényszer megszüntetése. De a kényszer megszüntetéséhez először is tudatosítanod kell a kényszert! Mikor veszel részt olyan tevékenységben, amit nem akarsz? Mikor kapcsolsz ki és miért? A családod körül teszed? A barátaiddal? Munkatársakkal?

Mindig fejhallgatót tettem fel, amikor nyilvános helyen voltam. Meztelenül éreztem magam, amikor nélküle hagytam el a házat! Évekig azt hittem, hogy sokkal jobban szeretem a zenét, mint mások, hogy van bennem valami különleges igény a zenék iránt, amit mások egyszerűen nem értenek…

De végül világossá vált számomra, hogy ez kényszer… Nem voltam ura a helyzetnek! A fejhallgatóm egy módja volt annak, hogy megvédjem és elszakítsam magam másoktól, a külvilágtól… Kevésbé a szenvedélyről, inkább az egyszerű félelemről szólt ez a viselkedés…

Ne ítéld el ezeket a dolgokat, egyszerűen engedd, hogy legyenek! Ez egy egyszerű megértése annak, hogy hová és mikor megy az elméd. Tisztában kell lenned azzal, hogy az elméd milyen utakat szeret járni, mielőtt elkezdheted megkérdőjelezni, hogy miért járja ezeket az utakat, és hogy ezek az utak segítenek vagy ártanak-e neked!

 

Mi a fenét érzel? (2)

 

Előfordult már veled, hogy dühöngtél, és amikor valaki megkérdezte, hogy miért vagy dühös, azt mondtad: „NEM VAGYOK DÜHÖS! TÖKÉLETESEN JÓL VAGYOK! SZÉT AKARTAM VERNI A BILLENTYŰZETEMET A MONITOROMON! NEM VAGYOK DÜHÖS!”

Az emberek gyakran azt tapasztalják, hogy minél inkább eltávolodnak a figyelemeltereléstől, annál inkább kénytelenek ténylegesen foglalkozni egy csomó olyan érzelemmel, amelyeket sokáig kerültek.

Ezért van az, hogy a hosszú ideig tartó tudatos jelenlét (meditáció) sok embert kiborít… Ez alapvetően az elméd edzésének gyakorlása, hogy kevésbé legyél szétszórt, és jobban összpontosíts a közvetlen tapasztalatodra. Ennek az az eredménye, hogy néhány embert elborítanak azok az érzések, amelyeket örökre elfojtottak…

A terápia hasonló hatással jár, de ahelyett, hogy lecsendesítenéd az elmédet és órákon át bámulnád a falat, inkább ülsz egy kanapén, és egy nagyon kedves és barátságosnak tűnő férfi/hölgy lassan visszavezet téged az érzéseidhez, újra és újra, amíg az elméd végül megadja magát, és te mindenhova taknyolsz és sírsz, mint egy feldúlt gyerek…

Az önismeretnek a második szintje az, ahol igazán elkezded megtudni, hogy „ki vagy”. Utálom ezt a kifejezést használni, mert nem igazán jelent semmit, de ez az a szint, amiről az emberek beszélnek, amikor azt mondják, hogy „megtalálják önmagukat” – felfedezik, hogyan éreznek valójában az életükben zajló dolgokkal kapcsolatban, és gyakran évekig rejtegették ezeket az érzéseket maguk elől…

A legtöbb ember az önismeret 1. szintjének felszínén siklik. Azt teszik, amit mondanak nekik… Követik az utasításokat… Újra és újra ugyanazzal a dologgal terelik el a figyelmüket… Soha nem engedték meg maguknak, hogy kifejezzék egyéni érzelmeiket és reakcióikat arra, ami körülöttük történik…

Amint kikerülnek ezekből a helyzetekből, elkezdenek rájönni olyan dolgokra, mint például: „Ó, a fenébe is, nagyon érzékeny vagyok, és sokat szomorkodom, és a fenébe, soha nem engedtem meg magamnak, hogy ezt érezzem, mert azt hittem, hogy ettől gyenge vagy szánalmas leszek, de valójában a szomorúságom része annak, ami mássá tesz engem”…

A 2. szint egy kényelmetlen hely… Az emberek gyakran éveket töltenek el a terápiában a 2. szinten való ténykedéssel… Időbe telik, amíg az összes érzelmünkkel megbarátkozunk! Ezeknek az érzelmeknek a végigjárása és megengedése olyasvalami, ami nagy összpontosítást és sok erőfeszítést igényel…

De sokan a 2. szinten is megakadnak. Azt hiszik, hogy a 2. szint a legmélyebb, és egész életükben az érzelmeikben vergődnek… Szerintem ez több okból is megtörténik!

Az első az, hogy az érzelmek erősek, különösen azok számára, akik életük nagy részében elfojtották az érzelmeiket! Ha hirtelen megnyílnak előttük, az életüket megváltoztató és hihetetlenül mélyreható érzés lesz…

Ennek eredményeképpen sokan elkezdenek egy csomó történetet kitalálni arról, hogy ez az önismeret végső szintje, csak hogy érezzenek valamit! Talán még odáig is elmennek, hogy ezt „spirituális ébredésnek” tekintik… Mindenféle magasröptű kifejezésekkel írják le, mint például „egó halál” vagy „magasabb tudatosság”…

De ez csapda! Az érzelmek, ahogyan azt végül is felfedezed: a) végtelenek, és b) nem feltétlenül jelentenek semmit. Úgy értem, néha igen… de általában öncélúak és teljesen önkényesek is…

Nézd meg például ezt a kiskutyát!

 

 

Valószínűleg jól érezted magad, amikor ránéztél! Jelent ez az érzés valamit?

Basszus…nem! Ez csak egy kiskutya!

De sokan minden felmerülő érzelemnek mélységet tulajdonítunk…

Ez egy egyszerű, de gyakran óriási hiba! Azt feltételezzük ilyenkor, hogy mivel néhány érzelem hihetetlenül fontos és életbevágó, ezért minden érzelemnek hihetetlenül fontosnak és életbevágónak kell lennie… Pedig ez egyszerűen nem így van! Sok érzelem értelmetlen, vagy – és itt jön a csavar – csak eltereli a figyelmet 🙃

Igen, jól hallottad! Az érzelmek is lehetnek zavaró tényezők…Hogy mitől? Más érzelmektől!

Az erős érzelmi intelligencia kifejlesztésének része, hogy képes legyél megkülönböztetni, hogy mely érzelmek, amelyeket megtapasztalsz, fontosak, hogy cselekedj, és mely érzelmeket kell tudomásul venned és érezned…Semmi több!

Az érzelmekkel kapcsolatban van még egy finom kis csapda… Ez pedig az a tény, hogy az egyik érzelem elemzése egy másikat hoz létre! Így az önvizsgálat végtelen hurokjába kerülhetsz, ami egy idő után igazán önmaga megszállottjává tesz téged…

De várj, várj, ez megérdemli a saját fejezetét!

 

A véget nem érő helyzet

 

Van egy régi történet, amelyben egy fiatalember megmászik egy nagy hegyet, hogy beszéljen a csúcson álló bölccsel. Állítólag ez a bölcs mindentudó volt… És ez a fiatalember nagyon szerette volna megérteni a világ titkait!

A hegy tetejére érve a bölcs üdvözölte a fiatalembert, és meghívta, hogy kérdezzen tőle bármit.

A fiatalember ekkor feltette neki a kérdését: „Nagy bölcs, mi a világon állunk, de min áll a világ?”

A bölcs azonnal válaszolt: „A világ számos nagy elefánt hátán nyugszik”.

A fiatalember egy pillanatra elgondolkodott, majd megkérdezte: „Igen, de min állnak az elefántok?”.

A bölcs ismét habozás nélkül válaszolt: „Az elefántok egy nagy teknős hátán nyugszanak.”

A fiatalember, aki még mindig nem volt elégedett, megkérdezte: „Igen, de min nyugszik a nagy teknős?”.

A bölcs így válaszolt: „Egy még nagyobb teknősön nyugszik”.

A fiatalember egyre csalódottabbá vált, és kérdezgetni kezdte: „De mit…”

„Nem, nem!”, szakította félbe a bölcs, „Hagyd abba – a teknősökön nyugszik minden!”

Az önismeretet egy hagyma hámozásához hasonlít: bármit is gondolsz/érzel, mindig van alatta egy másik réteg, és minél mélyebbre mész, minél több réteget hámozol le, annál valószínűbb, hogy könnyekben törsz ki…

Az önismerettel járó önmegkérdőjelezés egy ilyen végtelen helyzetbe vezethet… Rétegről rétegre… És sok esetben nemcsak, hogy a mélyebb szintek nem világítanak meg semmi hasznosat, de a hámozás még több szorongást, aggodalmat és önbírálatot hozhat…

Itt vagyok például én, amint a kérdésfeltevések rétegein keresztül ugrálok, miközben ezt a részt írom:

1. réteg
Tisztában vagyok vele, hogy ezt a mondatot most írom – fáradtnak is érzem magam, meg kicsit zavaros a fejem, de ugyanakkor türelmetlenül várom, hogy előrehaladjak ezzel a dologgal, mielőtt lefekszem ma este.

2. réteg
Tisztában vagyok a saját szorongásommal, és aggódom, hogy ez egy rossz irány az utóbbi időben kialakult munkamódszeremben.

3. réteg
Tisztában vagyok az önértékelésemmel. Talán szigorú vagyok magammal szemben…

4. réteg
Most már tudatában vagyok annak, hogy tudatában vagyok az érzéseim, az érzésekkel kapcsolatos érzéseim, és az érzésekkel kapcsolatos érzéseim képeivel 🤪

5. réteg
Azzal is tisztában vagyok, hogy a 4. rétegbeli tudatosságom alig érthető…

6. réteg
Aggódom a tudatossági szintjeim érthetősége miatt 🤨

7. réteg
Úgy érzem, hogy talán túlságosan bíráló vagyok, bla-bla-bla-bla…


193. réteg
Ez az egész a teknőcökről szól, nem igaz?

 

Az univerzum titka csak egy teknős 😀

 

Sokan beleesnek abba a csapdába, hogy mindig egy szinttel mélyebbre néznek… Ezt fontosnak érzik, de az igazság az, hogy egy bizonyos szinten túl ez csak egy végtelen történet… Mindig csak teknősbékákat talál egészen lefelé 😖 És maga a mélyebbre nézés néha több szorongást, kétségbeesést és önbírálatot csinál, mint amennyit enyhít…

Lehet, hogy szorongsz az édesanyáddal való kapcsolatod miatt… Tegyük fel, hogy ez a szorongás abból fakad, hogy az anyukád „túlítélkező”, és te beleesel abba a tudattalan szokásba, hogy kétségbeesetten próbálod bebizonyítani neki, hogy nem vagy egy darab kaki… Ezt a szükségletet, hogy bebizonyítsd neki, hogy méltó vagy rá, az a vágyad támasztja alá, hogy szeressenek. Ez a felismerés aztán még szorongóbbá tesz téged – egy olyan szorongás, amelyet az a vágy hajt, hogy megfelelj az anyádnak, amit a szeretet iránti vágyad támaszt alá – és már véget nem érő helyzetben vagyunk… Itt az ideje, hogy egyszerűen meghúzzuk a határt, és azt mondjuk, hogy teknősbéka az egész, és továbblépjünk… Szeretetet akarsz anyától, és ennyi 😀

 

  Mik a vakfoltjaid? (3)

 

Átvitt értelemben: Nem észlelt terület; tudatosan nem ismert, nem értett téma a vakfolt. Minél inkább tudatában vagy a saját érzelmeidnek és vágyaidnak, annál inkább felfedezel valami rémisztőt: tele vagy kakival…

Rájövünk, hogy gondolataink, érveink és tetteink nagy százaléka csupán tükrözi azt, amit az adott pillanatban érzünk.

Ha éppen filmet nézek az ismerősömmel, és nyűgös vagyok, mert délután összevesztem valakivel, akkor úgy döntök, hogy utálom a filmet… És minél inkább próbál az ismerősöm meggyőzni arról, hogy a film jó volt, annál jobban fogom élvezni azt a tényt, hogy vitatkozhatok vele róla – mert ez hirtelen módot ad arra, hogy igazoljam a dühömet…

(Egyébként, ha valaha is elgondolkodtál azon, hogy miért azokkal szoktunk a legtöbbet veszekedni, akiket a legjobban szeretünk, részben ezért: érzelmi bokszzsákként használhatjuk őket, hogy igazoljuk az összes dolgot, amit érzünk, akár megérdemlik, akár nem)

Mindannyian azt gondoljuk magunkról, hogy független gondolkodók vagyunk, akik tények és bizonyítékok alapján érvelnek, de az igazság az, hogy az agyunk az ideje nagy részét azzal tölti, hogy igazolja és megmagyarázza azt, amit a szívünk már kijelentett és eldöntött. És ezt nem lehet helyrehozni, amíg meg nem tanuljuk felismerni, hogy mit mond a szívünk…

Hogy az elménk mennyire hibás, az most kiderül:

  • Emlékeink megbízhatatlanok és gyakran teljesen tévesek, különösen, ha arra emlékszünk, hogyan éreztük magunkat egy bizonyos időben vagy helyen… Még rosszabb a képességünk arra, hogy megjósoljuk a jövőbeli gondolatainkat és érzéseinket!
  • Folyamatosan túlbecsüljük magunkat! Valójában általános szabály, hogy minél rosszabbak vagyunk valamiben, annál jobbnak hisszük magunkat, és minél jobbak vagyunk valamiben, annál rosszabbnak hisszük magunkat…
  • Az ellentmondásos bizonyítékok gyakran inkább megerősítenek bennünket a saját helyzetünkben, mintsem hogy megkérdőjeleznénk azt!
  • A figyelmünk természetesen csak olyan dolgokra összpontosul, amelyek már megfelelnek a már meglévő meggyőződéseinknek! Ez az oka annak, hogy két ember pontosan ugyanazt az eseményt nézheti, és két teljesen ellentmondásos emlékképet kaphat róla (gondoljunk csak két ellentétes sportrajongóra, akik mindketten meg vannak győződve arról, hogy a labdát a pályán belül vagy kívül látták landolni).
  • A legtöbben, ha lehetőségünk van rá, apró hazugságokat mondunk, hogy javítsuk az eredményeinket… Néha (vagyis általában) még magunknak is elmondjuk ezeket a hazugságokat…
  • Pocsékul értünk a kimutatások becsléséhez, a költség-haszon döntések meghozatalához vagy a nagy embercsoportokra vonatkozó érveléshez! Igazából egyszerre lehangoló és vicces, hogy mennyire rosszak vagyunk ebben…

Folytathatnám a sort, de itt abbahagyom… Alapvetően a lényeg az, hogy általában hibázik az ember…És ez így van rendjén! A lényeg az, hogy tudatában legyünk ennek! Ha ismerjük a gyengeségeinket, akkor azok már nem lesznek gyengeségek! Ellenkező esetben az elménk hibás programjainak rabszolgájává válunk!

Az elménk csavaros korlátaitól való megszabadulásunk néhány dologra vezethető vissza:

 

    1. Legyen gyengébb véleményünk a dolgokról! Ismerd fel, hogy hacsak nem vagy szakértője egy területnek, nagy az esélye annak, hogy a megérzéseid vagy feltételezéseid teljesen tévesek! Az az egyszerű cselekedet, hogy mielőtt kimondod magadnak (és másoknak), hogy „Lehet, hogy tévedek…”, azonnal a nyitottság és a kíváncsiság helyévé teszi az elmédet! Ez magában foglalja a tanulási képességet és a valósággal való szorosabb kapcsolatot is!
    2.  Vedd magad kevésbé komolyan! A legtöbb gondolatod és viselkedésed csupán reakció a különböző érzelmekre… És tudjuk, hogy az érzelmeid gyakran tévesek és/vagy értelmetlenek!
    3.  Tanuld meg a hülyeségeidet! Amikor dühös vagyok, vitatkozó, és beképzelt leszek… Amikor szomorú vagyok, bezárkózom és sokat nézem a Youtube-ot… Amikor bűntudatom van, ócska szavakkal hányom le az embereket 😅 Neked mik a hülyeségeid? Hova járnak a gondolataid, amikor szomorú vagy? Amikor dühös vagy? Bűntudat? Szorongás? Tanuld meg kiszúrni a megküzdési programjait az elmének, mert ez figyelmeztetni fog, ha legközelebb elvonod a figyelmedet az érzéseidről! Évekkel ezelőtt rájöttem, hogy amikor egészséges és boldog vagyok, hetente néhány órát szívesen nézek előadásokat… De amikor elkezdek rászokni az okosságokra, kihagyom a munkát következő nap… az szinte mindig azért van, mert valamilyen problémát kerülök el az életemben.. Ez egy hatalmas jelzővé vált számomra, hogy leüljek és kitaláljam, mi történik velem!
    4. Ismerd fel, hogy milyen problémákat okozol magadnak! A legnagyobb problémám talán az, hogy nem tudok beszélni a dühömről vagy a szomorúságomról. Vagy videókon keresztül menekülök el, vagy a passzív-agresszív személyiségemmel azonosulok (mindig az a baj vele, hogy mást mond, mint amit tesz, és valahogy képtelenség vele őszintén beszélni)… Mindkét iránnyal gond van! És megtanultam felismerni magam, amikor elkezdem csinálni őket! Képes vagyok azt mondani: „Hé, ezt csinálod már megint, amikor szomorú vagy, és mindig megbánod, hogy nem beszélsz valakivel”. Aztán megyek és beszélek valakivel…
    5. Maradj a valóságban! Ez nem arról szól, hogy megszüntessük a hibás reakcióidat, hanem arról, hogy megértsd őket, hogy alkalmazkodni tudj hozzájuk… Ugyanúgy, ahogy mindannyiunknak vannak olyan készségeink és tevékenységeink, amelyekben jobbak vagyunk, mint másokban, úgy mindannyiunknak vannak olyan érzelmeink, amelyekben jobbak vagyunk, mint másokban… Vannak például emberek, akik rosszul bánnak a boldogsággal, de jól kezelik a dühüket… Mások szörnyen bánnak a dühükkel, de élvezik a boldogságukat… Más emberek soha nem érzik magukat lehangoltnak, de komoly bűntudattól szenvednek… Mások sosem éreznek bűntudatot, de küzdenek a lehangoltság érzéseivel… Hol vannak az erős és hol a gyenge érzelmeid? Mely érzelmekre reagálsz rosszul? Honnan származnak a legnagyobb előítéleteid és ítéleteid? Hogyan tudod ezeket megkérdőjelezni vagy átértékelni?

Ezt persze sokkal könnyebb mondani, mint megtenni!

 

 

  Hogyan növelheted az önismeretedet?

 

Nem vagyok nagy rajongója annak, hogy tanácsokat adjak „tedd meg X-et, hogy elérd Y-t és érezd Z-t” vagy bármi mást… Mindenki más-más ponton van az élete különböző területein, így egy kicsit elbizakodottnak tűnik egy megmondjam másoknak, pontosan mit kellene tenniük…

Ennek ellenére rájöttem, hogy sok embernek szüksége van egy kicsit több útmutatásra ezen a területen, mert nagyon zavaró (és ijesztő) tud lenni, amikor elkezdesz felfedezni olyan részeket magadban, amelyekről nem is tudtad, hogy léteznek…

Íme tehát egy rövid lista azokról a dolgokról, amiket megtehetsz, hogy elkezdj öntudatosabbá válni a mindennapjaidban:

 

Gyakorold a tudatosságot!

 

A tudatos jelenlét egyszerűen az elmédben, a testedben és a környezetedben zajló dolgok megfigyelésének gyakorlása, összpontosítással, tisztánlátással, és ami fontos, a történések elfogadásával.

Arra kell összpontosítanod, hogy mit gondolsz és mit érzel az adott pillanatban. Aztán tisztáznod kell ezeket a gondolatokat és érzéseket: hol jelennek meg a testedben, pontosan milyen érzés – meleg/hideg, feszes/nyitott, izgalmas/félelmet keltő stb -, múló vagy tartós, és így tovább. Én például reggel találtam egy órát, amikor megélem a jelent, és csodálatos érzés! Azt veszed észre pár alkalom után, hogy sokkal több hely marad az igazán értékes dolgoknak – így a csodáknak is!

A meditáció (tudatos jelenlét), ahogyan már utaltam rá, egy ilyen eszköz, amely segít gyakorolni az éberséget. De a meditáció, mint gyakorlat önmagában nem cél…A cél az, hogy egyre többet legyél jelen! Ismétlem, egyszerűen megtanít arra, hogyan legyünk tudatosabbak a gondolataink és érzéseink tekintetében, általában csendben ülve, mindenféle külső zavaró tényező nélkül.

A célunk az, hogy a meditáció során elsajátított önismereti készségeket a mindennapi életedben is alkalmazd, és összeszedettebben, tisztábban és jobban elfogadd azt, ami az adott pillanatban történik.

Kezdetben jó ha valaki irányít. Én például evvel kezdtem..Kb. 3 évig minden nap meghallgattam az ágyban…Balogh Béla: Tudatalatti tízparancsolata! Hidd el, teljesen megváltozik az életed! Bírj ki pár hónapot és tapasztalni fogod! 😊

Aztán szép lassan elhagytam, és magamtól csináltam a meditációs gyakorlatokat…

Ma már inkább csupán megélem a jelent, teljes csendben…

Nyugi mindig jönnek a gondolatok, mint a felhők! De ne felejtsd, te vagy maga az, aki nézi az égboltot. Ne azonosulj a gondolataiddal 😉

 

Írjad le a dolgokat!

 

Vezessél naplót, indíts blogot, küldj e-maileket magadnak, firkálj egy jegyzetfüzetbe – bárhogy is csináld, az írás olyan, mint a tudatos jelenlét!

Ez azért van, mert az írás arra kényszerít, hogy összpontosítsd az elmédet, és tisztázd, hogy pontosan mit is gondolsz és érzel!

Azért írok, mert nem tudom, mit gondolok, amíg el nem olvasom, amit mondok…

Nem kell gyönyörűen vagy akár jól írnod ahhoz, hogy ennek előnyeit élvezhesd… A gondolatok papírra vetése gyakran elég ahhoz, hogy tisztábban lássuk a gondolatainkat és érzéseinket, mintha mindezt a fülünk közé zárva tartanánk…

Sokan írnak nekem tanácsot kérő e-maileket, és mindig meglepődöm azon, hogy hányan fejezik be a hosszú e-mailt azzal, hogy „Tudom, hogy ez hosszú, és valószínűleg nem fogsz válaszolni, de már az is sokat segített, hogy mindezt leírtam, és így sokkal nagyobb rálátást kaptam a helyzetemre”.

Ennek az az oka, hogy a saját fejükben kellett értelmet adniuk a problémáiknak, mielőtt szavakba tudták volna önteni és elküldeni egy e-mailben…

Egyszerű, de hatékony 🤗

 

Őszinte visszajelzés másoktól

 

Ha megkérsz valakit, akiben teljesen megbízol, hogy mutasson rá a vakfoltjaidra, az nagyon hatékony módja lehet az önismereti játékod fejlesztésének…

Másoknak gyakran jobb rálátásuk van ránk, mint nekünk, különösen a hozzánk közel álló barátoknak és családtagoknak. Ha egyszerű módon megkérdezzük őket, az nagy nyereséget hozhat az önismeretben!

Ha odamész a legjobb barátodhoz vagy egy megbízható családtagodhoz, és megkéred, hogy legyen teljesen őszinte azzal kapcsolatban, hogy ki vagy te mint személyiség, a személyiséged és/vagy az életed valamelyik része, amiben nem vagy biztos, valószínűleg nem lesz olyan könnyű hallani, amit mondani akarnak…

Nézd…mindannyiunknak vannak olyan kellemetlen részei, amelyeket legszívesebben elfelejtenénk… Mindannyiunknak vannak démonai…. Mindannyian csinálunk hülyeségeket, amiket megbánunk… Mindannyian megbántottunk másokat valamikor…

Szóval, ha nem állsz készen arra, hogy valaki mindezek miatt elítéljen, nos, akkor előbb dolgozz a tudatosságon és az íráson! Tényleg képesnek kell lenned arra, hogy: a) megbízz valakiben, hogy elmondja neked az igazat, és b) ne érezd magad megtámadva, ha amit mond, azt nehéz befogadni… Ez nem mindenkinek megy könnyen, de szerintem érdemes dolgozni rajta!

 

  Az önismeret célja az önelfogadás

 

Van egy bizonyos típusú ember, aki elolvassa mindezt, elgondolkodik rajta, felismeri a finom érzelmeit, felismeri a finom gondolatmintáit, felismeri az összes kis önző trükköt és csapdát, amit az elméje állít, elvégzi az összes munkát, gyakorolja az önfelfedezést, és megnyílik az érzelmei előtt…majd a nagy tanulság mindebből az lesz, hogy: „Egy rakás kaki vagyok.”

Látni fogod az összes belső hibáidat, és meg fogod érteni az elfogultságaidat és a valóságtól elrugaszkodó gondolatmeneteidet…utána szépen úrrá leszel a figyelemeltereléseiden és a gyenge érzelmeiden….

És gyűlölni fogod… Mindet! Ez fog arra késztetni, hogy gyűlöljed önmagadat…

Nyilvánvaló, hogy az, hogy minden második gondolatod vagy érzésed miatt kakinak nevezed magad, nem éppen az érzelmi egészség csúcspontjának nevezném… Valójában ez a irány is kaki, ha már itt tartunk…

Az, hogy elítéled magadat azért, mert rosszul kezeled az érzelmeidet, vagy mert elfogult és önző gondolataid vannak, egy kicsit csapda, mert amikor ilyen ítéletet hozol, úgy érzed, mintha önismerő lennél! Azt gondolod magadban, hogy „Hű, tényleg elég nagy paraszt voltam azon a megbeszélésen, mert az egóm fenyegetve volt… Mekkora egy kaki alak vagyok!” És egy kis tapsvihar kerekedik a fejedben, mert egy istenverte szentnek érzed magad, amiért felismerted, hogy milyen hibás és kaki vagy mások előtt…

De nem, nem ez a lényeg 😉

 

Az önismeret kárba vész, ha nem eredményez önelfogadást…

 

Ezt a kutatások is alátámasztják: az önismeret nem tesz mindenkit boldogabbá, sőt, egyeseket még szerencsétlenebbé… Ha ugyanis a nagy önismeret önbírálattal párosul, akkor csak még inkább tudatában leszel annak, hogy mennyi mindenben megérdemled, hogy megítéljenek..

Ezek az érzelmi kitörések és előítéletek, mindenkiben ott vannak… állandóan! Nem vagy rossz ember, ha vannak ilyenek… Mint ahogy más emberek sem feltétlenül rossz emberek, ha ilyenek vannak bennük… Ők csak emberek! És te is csak ember vagy…

Platón (híres ókori gondolkodó) azt mondta, hogy minden rossz a tudatlanságban gyökerezik… Ha a leggonoszabb, legkakibb emberekre gondolsz, akiket el tudsz képzelni, nem azért kakik, mert vannak hibáik – hanem mert nem hajlandók beismerni, hogy vannak hibáik!

Az együttérzés csak a saját önelfogadásunkkal arányosan valósulhat meg! Csak saját érzelmeink és elménk hibáinak elfogadása által vagyunk képesek mások érzelmeinek és elméjének hibáira tekinteni, és ahelyett, hogy elítélnénk vagy gyűlölnénk őket, együttérzést éreznénk irántuk… „Jé, ő is ilyen! Vajon mi elől menekül?”

Ez nem azt jelenti, hogy az együttérzés megoldja a világ minden baját! Nem fogja! De biztosan nem fog semmit sem rontani…

És itt jön a képbe az a régi közhely, hogy csak annyiban tudunk szeretni másokat, amennyire magunkat szeretjük… Az önismeret megnyitja számunkra a lehetőséget, hogy szeressük és elfogadjuk önmagunkat. Igen, néha egy elfogult ember vagyok… Igen, néha rosszul kezelem az érzelmeimet….

De ez rendben van! És mivel megbékéltem ezekkel a hibákkal magamban, képes vagyok megbékélni és megbocsátani ezeket a hibákat másokban is! És csak így válik lehetővé az igazi szeretet 😊

Ha nem vagyunk hajlandóak elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk… És hasonlóképpen képtelenek leszünk másokat is elfogadni olyannak, amilyenek, ezért keressük a módját annak, hogy megváltoztassuk őket, vagy meggyőzzük őket, hogy olyan emberré váljanak, amilyeneknek szeretnénk…

Arra bátorítalak, hogy indulj el ezen a csodálatos úton, és legyen sok bátorságod!

Forrás

A tartalmakat díjmentesen válogatjuk, fordítjuk és szerkesztjük. Ha tetszett a tartalom, és megteheted, itt bedobhatsz a közösbe, hogy még klasszabb legyen minden:

Üdvözlet!

Csatlakozz a zárt csoportunkhoz, ha nem szeretnél lemaradni az új írásokról, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre:

Jó böngészést kívánunk!