21) A legjobb módja a szégyen feloldásának

Gondolj egy pillanatra arra, hogy van valami az életedben, amitől félsz, hogy bárki megtudja rólad! Ez lehet egy hiedelem, egy személyiségjegy, egy beteges vágy, vagy egy szörnyű kudarc a múltadban, amiről inkább úgy tennél, mintha meg sem történt volna! Bármi legyen is az, a gondolat, hogy ez a dolog nyilvánosságra kerül… Arra késztet, hogy összegömbölyödj, takarót húzz a fejedre, és elbújj a világ elől…

EBBEN A CIKKBEN:

Szégyen és bűntudat érzése

Szégyen és bűntudat: Az emberiség összetartója?

Az öntudatos érzelmek fejlődése

A szégyen és a bűntudat ellentéte

  Amikor a szégyen hiúsággá (egoizmussá) válik

  A szégyen és a bűntudat kezelése

 

Ezt az érzést a pszichológusok “szégyennek” nevezik, és valamilyen mértékben mindannyiunkban megvan (kivéve a pszichopatáékba 😌). Mindannyiunk mélyén ott van önmagunknak egy kellemetlen része, amelyet elrejtünk a világ elől, és úgy teszünk, mintha nem is létezne…

A szégyen el tud “rontani”minket… A szégyenérzet mindenféle szörnyűséggel jár együtt, például depresszióval (tartós lehangoltság), fékezhetetlen dühvel és ellenségeskedéssel, rossz fizikai egészséggel, és azzal, hogy egoista (nárcisztikus) embernek érezzük magunkat…

Ez az oka annak, hogy a szégyen egyfajta mumussá vált az önsegítés világában. Fedd fel a szégyenérzetedet! Szüntessed meg a szégyenérzetedet! Szabadítsd fel a szégyenérzeted! Hívjad meg a szégyenérzetedet a szalagavatódra, és táncolj vele néhány 70-80-as évek klasszikusra 🥳

Így aztán a szerelem és a boldogság ígéretének kulcsa az, hogy ki kell irtani a szégyent és a bűntudatot az életünkből, ki kell szabályáson lőni egyszerűen a lelkünkből…

És ezt előszeretettel szó szerint rádhányják (te vagy a hibás mindenért, nem tudtad?) általában valamilyen spirituális körben, egy kvantum gyógyításon, vagy egy drága tanfolyamon…

A lényeg itt az, hogy a szégyen olyan, mintha nagyon-nagyon rossz lenne… És meg kellene szabadulnunk tőle…

Bár elég egyértelmű, hogy a legtöbben küzdünk a szégyenérzettel és a bűntudattal, azt hiszem, egy kicsit túl messzire vittük a szégyenvonatot, és szeretnék néhány megállóval hátrébb menni, újraértékelni, hogy miért érzünk szégyent egyáltalán, és talán néhány árnyaltabb következtetésre jutni arról, hogy miért érezzük magunkat olyan sokan gyakran úgy, mint egy kaki, és mit tehetünk ellene! 😇

 

Szégyen és bűntudat érzése

 

Először is kezdjük a nyilvánvalóval: a szégyen és a bűntudat emberi érzések. Minden kultúrában jelen vannak, a nagyméretű társadalmaktól kezdve a kiscsoportos vadászó-gyűjtögetőkig, akik még soha életükben nem láttak még kocsit 😃

Tehát bár rengeteg ember van a világon, aki kihasználja a szégyenérzetet és a bűntudatot, ezt nem valami híres színész találta ki… A szégyen és a bűntudat az emberi tapasztalat veleszületett része…

A szégyen, a csalódás – vagy akár az értéktelenség – érzése, amit akkor tapasztalsz, amikor nem felelsz meg az “alapvető énedet” meghatározó elvárásoknak.

Amikor szégyent érzünk, olyan, mintha egy lámpa világítana ránk, ahol az összes árnyékos, és csúnya részünkre ráláthatnak. A szégyennel kapcsolatos ösztönünk ezért az, hogy elrejtsük mások elől azt, amit szégyellünk…

És nem maga a szégyen, hanem önmagunk elrejtése az, ami pszichológiailag mindannyiunkat elront (de erről később)…

Ha szégyelljük az érzéseinket, akkor az a késztetésünk, hogy elrejtsük az érzéseinket. Ha szégyelljük a testünket, a késztetésünk az, hogy elrejtsük a testünket. Ha szégyelljük a bármilyen gyűjteményünk iránti szenvedélyünket, akkor… nos megpróbáljuk elrejteni mások elől, nem?

 

 

A bűntudat természetesen a szégyen közeli rokona, de van egy fontos különbség: a szégyen az, hogy szörnyen érzed magad amiatt, aki vagy, a bűntudat az, hogy szörnyen érzed magad amiatt, amit tettél…

Van egy apró különbség a bűntudat és a szégyen között… Mindkettő felmerülhet, amikor valami rosszat teszel, de a bűntudat akkor keletkezik, ha a hozzáállásod az, hogy “ezt helyre tudom hozni; ez nem az, aki vagyok”, míg a szégyen az a hozzáállás, hogy “ez vagyok én; nincs visszaút “, ennek eredményeképpen a bűntudat, ha nem orvosoljuk, végül szégyenné alakul át…

Ha nem segítesz a barátodnak költözni, vagy nem hívod fel anyukádat a születésnapján, azt egyszeri hibának tekintheted, pedig bűnösnek érezzük magunkat… De az, hogy mit teszünk válaszul erre a bűntudatra, széleskörű hatással van az identitásunkra (önmeghatározás szerepeken, magatartásformákon, értékrendszeren keresztül, amely a „teljes én” érzésével társul) és az önbecsülésünkre. Ha bocsánatot kérünk és megígérjük, hogy legközelebb jobban fogjuk csinálni, enyhítjük a bűntudatunkat és továbblépünk az életünkkel. Ha azonban eltemetjük a hibánkat, és úgy teszünk, mintha meg sem történt volna, vagy a barátunkat hibáztatjuk,  akkor a bűntudatunk elhatalmasodik, és szégyenné változik. Valami borzalmas és durva dologgá válik, amit el kell rejteni és védeni kell bárki elől, aki egyébként leleplezné…

És ez a rejtegetés az, ami végül is fájdalmat okoz nekünk… Mert ez a rejtegetés a való életben úgy néz ki, mint a felelősség elhárítása…és szerintem az is…

Úgy néz ki, mint a befolyásolás (manipuláció) és a bizalmatlanság, ami szép lassan megmérgezi a kapcsolatainkat… És ráadásul a túláradó mennyiségű szégyen lassan belülről kifelé gyilkol bennünket…

Ezért folyik az önsegítő irodalomban olyan nagy keresztes hadjárat az érzelem ellen (jogosan, hiszen a szégyen elronthat minket). Ha egyszer magunk valamilyen részét gonosznak és rosszindulatúnak könyveltük el,  hülyeségeket találunk ki, hogy fedezzük magunkat, és elnémítsuk azt a szörnyű igazságot magunkról, amit nem akarjuk, hogy bárki is halljon…

De mint minden érzelem, a szégyen is mindkét irányba vághat… Ahogy a boldogságnak is lehet sötét oldala, és a veszteségben és a bánatban is lehet nagy értelmet találni, úgy a bűntudatnak és a szégyennek is van egy bizonyos haszna, amiről nem sokat beszélnek.

Nézzük meg alaposabban, miért alakult ki ez az érzelem!

 

Szégyen és bűntudat: Az emberiség összetartója?

 

Az emberi lét szomorú ténye, hogy az egyén és a társadalom között mindig is létezik és mindig is létezni fog egy eredendő feszültség. Azt akarom, hogy akkor és úgy vehessek és adhassak el drogot, ahogy és amikor csak akarok. Meztelenül akarok síelni, és a videókat feltenni a YouTube-ra 😅De ha mindenki ilyen késztetéseknek engedelmeskedne, akkor a világ egy káosz lenne…

Ezért az emberi társadalmaknak egyetértésre van szükségük! Te és én már fiatalon megtanuljuk, hogy lemondjunk bizonyos vágyainkról, mert így egy működőképesebb társadalom jön létre, amit aztán mindenki a javára fordíthat! Lényegében erre késztetnek minket a kulturális és társadalmi normák (olyan magatartási szabályok, amelyek a lehetséges magatartások szerint előírják a helyeset és a követendőt, az előírás be nem tartása esetére hátrányos következményt helyeznek kilátásba, és azt általában meg is valósítják)! Ne mondd ezt! Ne viseld azt! Mondd azt, hogy “Köszönöm”, miután a barátod kihúzott a kakiból… Ezek olyan egyszerű gyakorlatok, amelyek megolajozzák a társadalom kerekeit. És bár az egyes embereknek áldozatokat kell hozniuk, összességében sokkal jobbá teszik az életünket…

De hogyan győzzük meg az embereket, hogy a nagyobb jó érdekében mondjanak le saját késztetéseikről és vágyaikról? Hogyan lehet az embereket arra ösztönözni, hogy kerüljenek bizonyos viselkedési formákat, amelyek rosszat tesznek a csoportnak, még akkor is, ha az egyénnek esetleg jót tesznek? Honnan származnak ezek a normák, és hogyan lehet világossá tenni az emberek számára, hogy mit várnak el tőlük?

Hát megszégyeníted őket…

 

Az öntudatos érzelmek fejlődése

 

A pszichológusok különbséget tesznek az “alapérzelmek” és az összes többi érzelem között. Az alapérzelmek a legalapvetőbb érzelmek, amelyek közvetlenül segítik a túlélésünket. A félelem nyilvánvaló példa: ha félünk bizonyos dolgoktól, például a kígyóktól és a sziklák peremétől, az hatalmas túlélési előnyt jelent azzal szemben, ha nem félünk ezektől a dolgoktól, mert..nos… ezt tényleg magyaráznom kell? 🙂

Az alapvető érzelmek velünk születettek…Mindenki rendelkezik velük a születésünk első napjától kezdve!

De ahogy öregszünk, valami elkezd változni, és az érzelmek bővülni kezdenek! Kezdünk rájönni, hogy vannak más egyének is a világon, és az ő felfogásuk, elképzeléseik és ítéleteik hatással vannak ránk. Valójában nagyon is hatással vannak ránk, és életünk hátralévő részében azt fogjuk kívánni, bárcsak ne így lenne…

Ez a felismerés hívja életre azt, amit öntudatos érzelmeknek neveznek – szégyen, bűntudat, szégyenérzet és büszkeség mind ide tartoznak! Ezek az öntudatos érzelmek olyan érzelmek, amelyek azon alapulnak, hogy szerintünk hogyan látnak minket mások, és hogyan látjuk saját magunkat. Az öntudatos érzelmek egy finom, de fontos okból fejlődtek ki: segítik az egyes embereket az együttműködésben és a csoportokban való együttélésben.

 

Tegyük fel, hogy gyerekek vagyunk, és én fejbe váglak egy játék teherautóval, és ellopom tőled. Ha még nem alakultak ki bennem öntudatos érzelmek – mondjuk, ha kétéves vagyok -, akkor nem fogom rosszul érezni magam emiatt. Miért? Nem azért, mert a kétévesek rossz arcok, hanem mert egyszerűen még nem fejlődött ki bennem az a képesség, hogy megértsem mások gondolatait és érzéseit…

De tegyük fel, hogy idősebb vagyok, és valóban vannak öntudatos érzelmeim. Bűntudatot fogok érezni, és talán egy kis szégyent vagy szégyenérzetet is. Vissza fogom adni a játék teherautót… Azt mondom, hogy sajnálom! Sőt! Odaadom neked a játék teherautómat, és azt mondom, hogy a tiéd lehet! Barátok leszünk, és együtt játszunk a teherautóinkkal 🙂

Ezek az öntudatos érzelmek a finomabb viselkedés felé terelik az embereket. Szükségünk van rájuk, mert segítenek csoportokba és társadalmakba tömörülni. Nem véletlenül tartják vádaskodónak a “Nem szégyelled magad?” kifejezést… Ha körbejársz, és megpróbálsz lefeküdni mindenki házastársával, vagy a szupermarketben a folyosó közepére kakilsz, akkor nyilvánvalóan hiányzik belőled az egészséges szégyenérzet…

És itt láthatjuk, hogy ugyanúgy, ahogy a bűntudat és a szégyenérzet túláradó mennyisége bénító és romboló hatású lehet, a bűntudat és a szégyenérzet teljes hiánya sok szempontból ugyanolyan rossz, ha nem rosszabb…

Te (remélhetőleg) nem azért jársz körbe-körbe, mert a barátod partnerével akarsz lefeküdni és a szupermarketek folyosóira kakilni, mert félsz a társadalmi büntetéstől… És ez egy egészséges félelem amúgy, mert a szégyenérzet fenyegetése korlátol téged, és a beled 🤪

Míg a szégyen azért működik, hogy visszatartson attól, hogy ostoba vagy szörnyű dolgokat tegyünk, a bűntudat hasonlóan módon késztet minket arra, hogy helyrehozzuk a hibáinkat. Amikor bűntudatot érzünk valamiért, gyakran nekilátunk, hogy helyrehozzuk. Bocsánatot kérünk, és bizonyos esetekben felajánljuk, hogyan hozhatnánk helyre a hibáinkat (jobb esetben)…

Ez rossz érzés… De ez egészséges is! A bűntudat érzése a hibáink miatt azt mutatja másoknak, hogy:

1. Ismerjük a szabályokat, és tudjuk, hogy megszegtük őket.
2. Törődünk a csoportban a többiekkel annyira, hogy megpróbáljuk helyrehozni a dolgokat.

Röviden, a szégyen és a bűntudat megoldja a nagyobb társadalmi csoportokban való élet egyik nagy problémáját: segít szabályozni az egész csoport viselkedését az egyén szintjén, és része annak, ami városokat és országokat, gazdaságokat és születésnapi partikat tett lehetővé. És ez egy nagyszerű dolog ☺️

 

A szégyen és a bűntudat ellentéte

 

Most talán azt gondolod: “Oké,  ha a szégyen és a bűntudat olyan jó arra, hogy megakadályozza, hogy szörnyű emberek legyünk, akkor miért rontanak el minket érzelmileg annyi más módon is?”

Nos… ismétlem… az érzelmek – minden érzelem – mindkét irányba hatnak. Érdemes ezt újra elmondani:

Nincs olyan, hogy “jó” vagy “rossz” érzelem; csak jó és rossz okai vannak egy érzelemnek…

 

 

Például a boldogságot általában jó érzelemnek tartják. Sokan azt mondják, hogy el kell érnünk a boldogságot, amennyire csak lehetséges. De ez nem fekete-fehér…Ha például akkor vagyok a legboldogabb, amikor a szomszéd macskáját kínzom egy légpuskával… hát akkor a boldogságom bizony nem jó érzelem…

Hasonlóképpen, ha a szégyenérzetem a külsőmre irányul (van egy meggyőződésem, hogy a testem csúnya, és megpróbálom ezt minél jobban elrejteni), az a szégyenérzet egészségtelen formája. De ha szégyellem magam amiatt, hogy féktelenül megcsaltam a főiskolai barátnőmet, és ez a szégyen segít megakadályozni, hogy a jelenlegi kapcsolataimban megtörjem a bizalmat…nos… akkor ez a szégyen valójában jó érzelem lehet, mert féken tart….

Igen… a szégyen bánt minket, és arra késztet, hogy ne szeressük önmagunk bizonyos részeit… De ez egyfajta érzelmi visszatartó erő is a rossz viselkedéstől! Évekkel ezelőtt elrontottam egy fontos kapcsolatot az életemben. Most a szégyen, ami azzal az elrontással kapcsolatos, segít abban, hogy ne rontsam el a jelenlegi kapcsolataimat… Ez a szégyen egészséges formája!

A szégyen azért kap ilyen rossz hírnevet, mert sokan közülünk rossznak hisszük a szégyent… A legtöbbször a kultúra vagy a család miatt van, amelyben felnövünk. Gyerekkorunkban keményen elítélnek minket a furcsa orrunk miatt, ezért furcsa elvárásokkal növünk fel az arcunk felé, és végül tizenegyféle műtétet végeztetünk el, hogy megpróbáljuk azt elfedni. Vagy kinevetnek minket, mert érzékenyek vagyunk, ezért megkeményedve és érzelmileg érzéketlenül növünk fel… Vagy egy szigorú vallási szektában nővünk fel, amely megszégyenít minket minden szexuális gondolatunkért, és így a szexuális fantáziáink és vágyaink erős szégyenérzetet keltenek bennünk…

Egyénileg kell megvizsgálnunk a szégyenünk gyökereit, és megítélnünk, hogy hasznosak-e vagy sem! Ha igen, el kell fogadnunk őket, és aszerint kell élnünk! Ha nem, akkor ki kell tépnünk őket, és újrakezdeni!

Ezen a folyamaton kulturális szinten is végigmegyünk… Évszázadokon át a homoszexualitást (férfi férfit kedvel) szégyenletesnek tartották… Aztán az elmúlt néhány nemzedékben bátor emberek kiálltak, hogy azt állítsák, hogy nem, nem kell szégyellniük a szexualitásukat, és a társadalomnak sem kell szégyellnie őket érte… És ez bevált! A kulturális normák megváltoztak… Elfogadóbbá váltunk, és fejlett társadalmakban a legtöbb ember számára a homoszexualitás már nem számít szégyenletes dolognak!

Hogyan csináljuk tehát ezt a folyamatot magunkban? Hogyan gyökértelenítjük ki a szégyenforrásainkat, és hogyan dobjuk le az önutálat bilincseit?

Mielőtt rátérnénk erre, szeretnék egy rövid kitérőt tenni, hogy egy ehhez kapcsolódó, fontos kérdésről beszéljünk. Igen, ez mindenki kedvenc vacsoraasztal-témája: a nárcizmus (hiúság).

 

Amikor a szégyen hiúsággá (egoizmussá) válik

 

Van egy érdekes csavar a szégyenben, ami úgy tűnik, hogy egyetlen más érzelem esetében sem létezik. Nagyjából minden más érzelem idővel eloszlik! Lehet, hogy ma még zavarban vagy a munkahelyi baklövés miatt, de a következő héten már nevetsz rajta a munkatársaiddal! Talán örülsz, hogy tegnap este nyertél a lottón egy kis pénzt, de ebédidőre már túl vagy rajta 🙂

Jobb híján az érzelmek sosem tartanak örökké! Mégis, valahogy a szégyenérzetünk megmarad akár évekig, évtizedekig. vagy akár egy egész életen át…

És nem csak hogy megmarad, de el is terjed, mint egy halálos gomba, ami valahogy egyre mérgezőbb lesz, ahogy telik az idő…

Ez azért van, mert a szégyen nem pusztán egy érzelem! A szégyen attól függ, hogyan látjuk magunkat… Ha szörnyűnek és méltatlannak látjuk magunkat, akkor ez a szégyenérzetet a végtelenségig fenntartja a jövőben is!

Az idő előrehaladtával elkezdjük meggyőzni magunkat arról, hogy a szégyenérzetünk valahogy egyedi és különleges. Hiszen évek óta úgy érezzük, hogy valahogyan olyan förtelmesek vagyunk, amilyenek mások nem… Ebből következik, hogy valahogy kiválasztottak minket, hogy viseljük ezt az átkot, az egyetlen kiválasztottat a sok közül…

Ez az önkép, hogy valamilyen módon egyedülállóan hibásak vagy hiányosak vagyunk, kemény lelki teher! Elfáraszt bennünket, és állandó szorongással és bűntudattal tölt el bennünket, aminek következtében elménk kétségbeesetten keresi a módszereket, hogy megbirkózzon vele. És ezt jellemzően kétféleképpen teszi. Elkezdi azt hinni, hogy vagy:

1. “Egy rakás kaki vagyok, és a világnak jobb nélkülem…”
2. “A világ egy darab kaki, amiért ezt tette velem, és ezt vissza fogom neki adni”

A hiúság (nárcizmus) akkor jelentkezik, amikor azt hisszük, hogy valahogy egyedülálló módon különleges bánásmódra vagyunk jogosultak a világban, mert alapvetően különbözünk a körülöttünk élőkétől. Alapulhat a felsőbbrendűség nem valós meggyőződésén, de alapulhat a kisebbrendűség valós érzésén is.

Lehet, hogy a felszínen ellentétes hiedelmekről van szó, de az eredmény ugyanaz: egy tartós énközpontúság, amely minden érzékelést és együttérzést egy telhetetlen egoista énbe omlaszt. Mint egy fekete lyuk, a hiúság minden Fényt felemészt maga körül, maga sosem világítja meg vagy oldja fel a kétségbeesés erős vonzását!

Ha a szégyen egyszer már nárcizmusba (hiúság) változott, egyre nehezebb lesz azt kiűzni belőle, elsősorban azért, mert a hiú ember képes meggyőzni magát arról, hogy a szégyenérzete valójában nem is szégyen – hogy valójában ez teszi őt olyan különlegessé és egyedivé, és egyáltalán megérdemli a figyelmet és az együttérzést…

Az eredmény: homoszexuálisok elnyomására buzdító egyházi lelkészek, akik titokban maguk is homoszexuálisok; szexuális visszaélések túlélői, akikből szexfüggők lettek; zaklatás áldozatai, akik hisznek az erőszakban. Mindazok a látszólag kétarcú emberi hiedelmek és viselkedések, amelyeket oly gyakran látunk sajnos…

 

 

  A szégyen és a bűntudat kezelése

 

Megtanultuk tehát, hogy a szégyen önmagában nem feltétlenül egészségtelen. Az okai, valamint az, ahogyan a szégyenünkkel megbirkózunk, teszi azt mérgezővé…

A szégyen feldolgozásának egészségtelen módja az, hogy eltemetjük, elrejtjük, úgy teszünk, mintha nem is létezne, és mintha meg sem történt volna… Az érzelmek eltemetése általában véve rosszat tesz az embernek… De a szégyen eltemetése az, ami hatalmat ad neki felettünk!

Ehelyett éppen az ellenkezőjét akarjuk tenni: felfedni a szégyenünket, megosztani, megnyílni a hibáinkkal kapcsolatban, hogy azok többé ne tartsanak túszként fogva minket! Ez aztán egészséges feldolgozáshoz vezethet, amely növeli az önbecsülést és javítja a jólétet is akár!

Ha olyan dolgok miatt szégyelled magad, amiket nem is kellene szégyellned, akkor azáltal, hogy megosztod ezeket az érzéseket, megtapasztalhatod, hogy mennyire feleslegesek voltak. Látni fogod, hogy az emberek nem gúnyolnak ki, hogy a világ nem gyűlöl téged, hogy az idő nem áll meg, és az ég nem szakad le!

De ha mégis tettél valami szégyenleteset, akkor ennek megosztása valami mást is tesz: megnyitja az utat a megbocsátás felé – a képességet, hogy úgy élj együtt a hibáiddal és hiányosságaiddal, hogy az a jövőbeni tetteidet javítja, nem pedig akadályozza!

Hogyan néz ki tehát ez az önfeltáráshoz vezető út? Hogyan bocsáss meg magadnak a vélt hibáidért? Íme néhány tipp, amely segíthet:

 

1. Különítsd el, hogy ki vagy, és mit tettél!

 

Nézd…mindannyian csinálunk hülyeségeket… Mindannyian cserben hagyunk másokat – és néha magunkat is… Mindannyian megbántunk már valamit!

De csak azért, mert elszúrtad, még nem jelenti azt, hogy egy csődtömeg vagy!

A hibákból tanulhatsz, függetlenül attól, hogy mennyire szörnyűek! A kudarcokat használhatod arra, hogy a jövőben jobb legyél! Még a kudarcaidat fel is használhatod egyfajta elrettentő példaként, és segíthetsz másoknak, akik hasonló küzdelmeken mennek keresztül!

A kudarcoknak és hibáknak értékük van, és elkerülhetetlenek is! Egyikünk sem feltétlenül szörnyű ember, ha elkövetjük őket! Dolgozzunk tehát azon, hogy a “rossz vagyok” helyett a “rosszat tettem” mondatot használjuk! Például: “Elgázoltam a szomszéd macskáját” a “Macskagyilkos vagyok, a macskafélék elpusztítója” helyett…

 

2. Érezd át a tetteid mögött álló valódi indítékot!

 

Miután elválasztottad a tetteidet a személyiségedtől, elkezdheted feltárni a valódi okokat, amiért elszúrtad!

Nem azért hiúsítottad meg azt a munkahelyi munkát, mert szörnyű ember vagy! Talán azért tetted, mert úgy érezted, hogy alulértékeltek a munkahelyeden, és elég volt a tiszteletlenségből… Talán eluralkodott rajtad a düh… Talán három napja nem aludtál, és egyszerűen a lehető legrosszabb pillanatban elvesztetted minden életkedvedet…

Bárhogy is legyen…ha tisztába jössz a tetteid miértjével, akkor megtanulhatod a szükséges leckéket ahhoz, hogy javíts magadon! És ha egyszer már javítottál magadon, szinte lehetetlen megbánni azt, ami ehhez vezetett…

Csak egy kis együttérzést kell tanúsítanod magad iránt!

Mindannyian megérdemlünk egy barátot, aki azt mondja nekünk, hogy minden rendben van… és ez a barát valójában mi magunk lehetünk 😌

 

3. Legközelebb jobban csináld!

 

A szégyen és a bűntudat erős indíték lehet az önfejlesztésre… Arra ösztönöznek minket, hogy jobban csináljuk! Elmondják nekünk, mit rontottunk el a múltban, hogy ne ismételjük meg a hibáinkat!

Ily módon a szégyen és a bűntudat bölcs tanárok lehetnek – még akkor is, ha a teljesen kellemetlen fajtából vannak, akik a csuklódra csapnak egy vonalzóval, ha beszélsz az órán 😜

 

4. Oszd meg a szégyenérzetedet még akkor is, ha különösen, ha fájdalmas!

 

Van egy másik része is a szégyened és bűntudatod felvállalásának, amiről még nem beszéltünk! Ez pedig az a tény, hogy ellentétben azzal, amit az ösztöneink súgnak nekünk, a szégyen és a szégyenérzet kifejezése általában együttérzést vált ki másokból!

Azáltal, hogy megosztjuk azt, amiről azt hisszük, hogy a leginkább el kellene titkolnunk, valójában megkapjuk a szeretetet, amire vágyunk!

Őrület, igaz? 😱

Ez a jó a terápiában, a tanácsadásban, vagy egyszerűen csak egy jó barátunkkal egyik este beszélgetni, és csendben belezokogni a pólójába… Az összeomlás ezen pillanataiban épülnek a legerősebb kapcsolatok!

 

5. Válasszad meg a szégyenedet, válasszad meg az értékeidet!

 

Talán a legfontosabb lecke, amit a szégyen és a bűntudat tanít nekünk, hogy ezek az értékeink tükörképei. Azzal, hogy jobb értékeket választunk, megszabadítjuk magunkat az egészségtelen szégyentől, és a megfelelő típusú bizonytalanságokat hívjuk meg az életünkbe!

Ha szégyelled, hogy cserbenhagytad egy barátodat, amikor igazán szüksége volt rád, és szörnyen érzed magad emiatt… az jó jele annak, hogy értékeled, hogy olyan barátod legyen, akire valaki mindig számíthat! A szégyen segít abban, hogy ennek az értéknek megfelelően cselekedj, mivel arra ösztönöz, hogy őszintén beszélgess a barátoddal, kérj bocsánatot, és a jövőben is legyél ott mellette, ha szüksége van rád, vagy éppen neki rá!

Másrészt, ha szégyelled, hogy nem a megfelelő cipőt viseled a munkatársaid előtt, akkor ez azt jelzi, hogy az értékrended nincs összhangban – hogy inkább a külsőségekkel és a körülötte lévők elismerésével törődsz, mint azzal, hogy tiszteled önmagadat és a saját ízlésedet!

Ez azért rossz érték, mert nem tudod befolyásolni mások véleményét: majd megváltoztatod a viselkedésedet annak érdekében, hogy mások másképp lássanak téged, nem? Hát persze! A szégyen ily módon megfertőzi a kapcsolatainkat, így még inkább egyedül érezzük magunkat, mint korábban. És itt nem a csodálatos egyedüllétre gondolok, amikor megélted az istenséged! Hanem, amikor épp minden rossz, és nincs senki, akit felkereshetnél…

Végső soron az értékeink határozzák meg a szégyenérzeteinket! A jó értékek jó, egészséges szégyenérzetet eredményeznek! A rossz értékek öngyűlölő zűrzavart eredményeznek! És mint mindig, az érzelmeink nem a problémáink gyökerei, hanem csupán belépési pontok a megoldásainkhoz.

És ezt nem kell szégyellni 😉

Forrás fordítása alapján szerkesztette Olivér

Cikk mentése